Érvényes megállapodással zárult a Zalai Baromfifeldolgozó értékesítése, a Puten Invest Kft. a szerződéskötést követően november közepén újraindíthatja a pacsai üzemet - közölte a felszámoló TM-Line Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel.
Somogyi Ferenc tájékoztatása szerint a baromfi-feldolgozót második körben mintegy 600 millió forint vételárért hirdették meg, mert az első körben, 720 millió forint értékben meghirdetett nyilvános felhívásra egyetlen pályázat sem érkezett. A dél-dunántúli vágóhíd második körös értékesítésére az egyetlen szabályos és érvényes pályázatot a szakmai és pénzügyi befektetőkből álló projektcég, a Puten Invest Kft. nyújtotta be. Miután a hitelező bank nem emelt kifogást az értékesítés ellen, a TM-Line Zrt. elfogadta a befektető ajánlatát, a szerződéskötésre várhatóan októberben kerül sor.
A halmozottan hátrányos, 1800 lakosú településen, ahol a munkanélküliek száma meghaladja a 600-at, fontos volt az üzem újraindítása. A befektető a működési engedélyhez szükséges feltételek kialakítása után várhatóan 60-70 ember foglalkoztatásával november közepén újraindítja az üzemben a termelést. A tervek szerint a termelőkapacitások folyamatos fejlesztésével és a külföldi - osztrák, szlovén és horvát - kapacitáslekötéssel egy év alatt az alkalmazotti létszám meghaladhatja a 120-at.
Tavasszal kezdődött a felszámolás
Somogyi Ferenc korábbi tájékoztatása szerint a szakmai befektető a csődtörvény szerinti irányár 50 százalékát meghaladó összeget ajánlott fel az üzemért. A Cégközlönyben megjelent felhívásban 22 550 négyzetméteres ingatlanon 4 800 négyzetméter alapterületű baromfivágó és -feldolgozó üzemet kínáltak eladásra. Az üzem kapacitása évi 800 ezer pulyka és 3,5 millió brojlercsirke feldolgozását teszi lehetővé. A tulajdoni lapon álló bejegyzés szerint a hitelező bank az ingatlanon mintegy 2,5 milliárd forint jelzálogra jogosult.
A Zalai Baromfifeldolgozó Kft. felszámolását május 30-án rendelte el jogerősen a bíróság, az eljárás lebonyolításával a TM-Line Zrt.-t bízták meg. A Zalai Baromfifeldolgozó Kft. által 1,5 milliárd forintos beruházással megvalósított, a térség legnagyobb foglalkoztatójának számító pacsai üzem indulásakor 397 millió forint telephely-fejlesztési, valamint 224 millió forint foglalkoztatási támogatást nyert állami és európai uniós forrásból. Másfél éves története során volt olyan időszak, amikor 173 dolgozót foglalkoztatott a társaság.
Az eredetileg tervezettnél alacsonyabb áron, de megvették a csődben lévő üzemet.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Hiába volt a legmelegebb sörfesztivál az idei, nem hozta a tavalyi számokat München
9 perce
-
Itt vannak az újabb 3 százalékos hitel részletei
28 perce
-
Több százan csapdában a Mount Everesten
körülbelül 1 órája
-
Hidegzuhany Netanjahutól – ennyit a tűzszünetről?
körülbelül 1 órája
-
Ahol az orvos gyógyszerként írja fel az utazást
2 órája
-
Megelégelték a balhét a britek – komolyabb jogosítványokat kapna a rendőrség
2 órája
-
Kiderül, milyen ballonok miatt kellett lezárni a vilniusi repteret
3 órája
Mfor.hu Top24
- Újabb döbbenetes támadás érte Ukrajnát
- Fel kellett függeszteni a botrányos előzményekkel indult időközi választást Tiszaburán
- Nem áll le az osztogatás: újabb 50 milliárdot ígér a kormány
- Az igazság pillanatai jönnek Orbán Viktorék számára
- Már több mint 200 ezren válaszoltak Magyar Péternek
- A hét ábrája: szomorú lista végén kullog Magyarország
- Egyre olcsóbban hiteleznek a bankok – de érdemes lehet még tovább várni a hitelfelvétellel?
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
KKV
Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV
Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda.
KKV
Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV
Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV
Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV
Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV
Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
Heti top
- Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján 2025. szeptember 29. 14:01
- Leállt az Egyesült Államok, megbénult a kormány 2025. október 1. 06:04
- „Mindenki tudja, hogy Oroszország vesztésre áll” – mondta egy nagy uniós ország külügyminisztere 2025. szeptember 29. 16:31
- Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal 2025. október 5. 09:04
Havi top
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Hivatalosan is lemondott Orbán Viktor egyik fontos szövetségese 2025. szeptember 19. 20:01
- A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa 2025. szeptember 13. 08:55
- Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot 2025. szeptember 9. 08:29
Friss
Turizmus
Hiába volt a legmelegebb sörfesztivál az idei, nem hozta a tavalyi számokat München
Igaz, többször is le kellett zárni a helyszíneket a zsúfoltság miatt.
9 perce
Makro / Külgazdaság
Itt vannak az újabb 3 százalékos hitel részletei
Egy és 250 millió forint között lehet felvenni.
28 perce
Nemzetközi
Több százan csapdában a Mount Everesten
Lecsapott a hóvihar, küzdenek a mentőcsapatok.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
-
Nem jól sikerült a szeptember a magyar részvénypiacnak
15:10
-
Ha meg kellene vásárolnunk az uniós állampolgárságot fejenként több mint 200 millió forintba kerülne
13:21
-
A magyar ingatlanvásárló maximum 30-40 percre akar lakni munkahelyétől
11:57
-
A sor végén kullognak a magyarok a fogászati ellátás igénybevételében
10:30
-
Újra érkezhet Magyarországra kőolaj Irakból
09:00
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Sior: rajzok haza 26.
09:47
-
Orbán Viktor: „Semjén nem szent ember, de majdnem az”
09:09
-
Pizza Hut nyílik az egykori Dobos cukrászda helyén Egerben
20:22
-
Új névvel bővült az Egri Csillagok Sétánya: ünnepélyes keretek között avatták fel Galambos Tamás Munkácsy-díjas festőművész díszkövét
08:27
-
Sior: rajzok haza 25.
15:20
legolvasottabb
-
Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret
2025. szeptember 11. 08:17
-
Hivatalosan is lemondott Orbán Viktor egyik fontos szövetségese
2025. szeptember 19. 20:01
-
A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa
2025. szeptember 13. 08:55
-
Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot
2025. szeptember 9. 08:29
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
top 24
-
Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal
2025. október 5. 09:04
-
Nem kér a koalícióból Orbán Viktor patrióta szövetségese
2025. október 5. 08:26
-
Megint megszólalt Putyin a Tomahawkokról – pusztulást hozhatnak az amerikai robotrepülőgépek?
2025. október 5. 12:39
-
Ezúttal egy személyvonatot lőttek ki orosz drónok Ukrajnában
2025. október 4. 16:16
-
Megint felszálltak a lengyel vadászgépek – Kína mozgatja a szálakat a háttérből?
2025. október 5. 10:43
