2p
KKV
Hétfőn lehet utoljára visszaigényelni a visszavont engedélyű pénztárgépekre kifizetett előleget, foglalót.

Azok a vállalkozók, akik korábban az Alt Cash Kft. és a Japán Cash Company Kft. visszavont engedélyű gépeiből rendeltek, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján leadhatják a rendelésüket új pénztárgépre, és ugyanott kell nyilatkozniuk arról is, hogy az államra engedményezik a befizetett előlegüket, foglalójukat.

Aki hétfőn nem engedményezi követelését az államra, később már nem élhet ezzel a lehetőséggel, mert a határidő jogvesztő.

80 ezer vállalkozás fut a pénze után

A hétfői határidő mintegy 80 ezer vállalkozást érinthet. Ennyien rendeltek korábban abból a két kasszából, amelyeknek a forgalmazási engedélyét január 23-án visszavonta a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal, mert indoklásuk szerint mindkét típus adóelkerülésre ad lehetőséget az adóügyi ellenőrző egység funkcionális és biztonsági hiányosságai miatt.

A MKEH nemrég elutasította az Alt Cashnek az NR-300-as, az NR-240-es és az NR-440-es online pénztárgépekre benyújtott újabb kérelmeit is. A hvatal vezetője egyébként belebukott az ügybe: anemzetgazdasági miniszter felmentette a Király Péter főigazgatót.

Aki már beüzemelte, az is kap pénzt

Az érintetteknek az új pénztárgép megrendelésével együtt vagy annak leadását követően nyilatkozniuk kell az EBEV felületen arról, hogy milyen összegű támogatásra tartanak igényt. A papíralapú dokumentumokat, szerződéseket, számlákat 15 napon belül az adóhatósághoz kell eljuttatni, amelyek alapján a NAV egyedileg, határozattal bírálja el a kérelmeket.

Az igényelhető támogatás mértéke főszabály szerint a visszavont forgalmazási engedélyű pénztárgépre kifizetett előleg, foglaló mértéke. Külön szabályok alapján nagyobb támogatást vehetnek igénybe azok, akik esetleg már a teljes vételárat megfizették, vagy be is üzemelték a betiltott gépeket.

A NAV honlapján elérhető egy gyakorlati útmutató, amely lépésről lépésre bemutatja, hogy a vállalkozóknak mit kell tenniük.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG