3p
KKV
Csak idén legalább 3 milliárd forintot ad startupoknak a Hiventures.

Több mint 50 milliárd forintot szán a folyamatosan fejlődő magyar startup ökoszisztéma ösztönzésére az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Alapkezelő. A szervezet mostantól nem csupán MFB, hanem Európai Uniós Forrásokkal is segíti a vállalkozásalapítást és a hazai tehetségek támogatását, valamint a vállalkozói kultúra erősítését, így Magyarország versenyképességének növelését - tájékoztatta az alapkezelő lapunkat a szerdán lezajlott kerekasztal-beszélgetésükről.

Így kaphatsz te is milliókat

A Hiventures augusztus óta összesen 1,86 milliárd forint összegű tőkekihelyezésekről döntött több projektesetén. A közös bennük, hogy a jó ötlet mögött egy megvalósítható és működőképes piaci koncepció is áll, melyhez a Hiventures tőkeprogramjainak köszönhetően akár 2 hónapon belül érkezik a tőke.

A Hiventures számára fontos, hogy a hazai és a régiós innovációs ökoszisztéma szereplőivel hosszú távú stratégiai együttműködésre törekedjen. Ennek az elképzelésnek az egyik első lépése a március 29-én megtartott kerekasztal-beszélgetés, ahol a startup közösség szereplői – mentor, inkubátorház, start-up és startup közösséget mozgató szakmai műhely- osztotta meg nézőpontját arról, ők hogyan látják az Állami Alapkezelő belépését a piacra.

Magyarország startup kultúrájának fejlesztéséhez és erősítéséhez szükséges, hogy a hazai startup ökoszisztéma szereplői összefogjanak. A közös partnerség jegyében a Hiventures tőkefinanszírozásához mi tanácsadást, mentorálást biztosítunk, annak érdekben, hogy az életképes ötletek ténylegesen meg is valósuljanak - Müller Tamás, Women Startup Competition Europe, alapító.

Több milliárd forint keresi gazdáját

Az Állami Alapkezelő működéséhez a Magyar Kormány által 50+6,5 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből 30 milliárd forintot Európai Uniós Forrásból, további 20 milliárd forintot a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. meglévő alapjaiból biztosít. Utóbbira vonatkozóan már tavaly megkezdődtek a kihelyezések: 2016 augusztusa óta összesen 1,86 milliárd forintról döntöttek, melyből 0,73 milliárd forint tőkeösszeget folyósítottak is.

A közeljövőben pedig a Hiventures Zrt. kezeli majd azt a 6,5 milliárd Ft összegű IKT alapot is, szintén Európai Uniós forrásból. Az elmúlt időszakban egy teljes szervezeti és stratégiai átalakulás zajlott le a szervezetben, igazodva a megnövekedett tőkemennyiséghez és az új feladatokhoz.

A továbbiakban az idei tervek szerint 2,75 milliárd forint kihelyezésre kerül sor MFB forrásból és 1,6 milliárd forint az EU-s alap(ok)ból, míg 2018-ban várhatóan 3 milliárd forint mind MFB forrásból, mind az EU-s alap(ok)ból.

Így juthatsz pénzhez

A szervezet az első lépésektől támogatja a magyar vállalkozásokat, az inkubációtól a tőkebevonáson át, egészen a nemzetközi piacra lépésig.

  • Az Inkubációs tőkeprogramban azok a mikrovállalkozások vehetnek részt, akiknek megvan már az ötletük, ám a koncepció továbbgondolására, üzleti tartalommal való megtöltésére még szükség van. Az ilyen cégek számára a Hiventures 10 milliárd forintot különített el, amelyből körülbelül 1100 cég juthat támogatáshoz.
  • A Magvető tőkeprogram olyan mikro-, kis- és középvállalkozások számára érhető el, ahol már megvalósult a termékfejlesztés jelentős része és elkezdődött a piaci validálás vagy akár már le is zajlottak a piaci tesztek és a továbblépéshez tőkére lenne szükség. Ebben az életszakaszban a szervezet 16 milliárd forintot oszt el 180-240 jelentkező vállalkozás között.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG