A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ) főtitkára, Balatoni Judit a lapnak elmondta, a plázák jelentős többsége egyébként nyitva fog tartani vasárnap is, várhatóan csak azok lesznek zárva, amelyekben nem működik mozi, ilyen pedig nagyon kevés van az országban.
Kihasználva a törvény adta lehetőségeket, előreláthatóan nemcsak egy-kettő, hanem az összes pláza különleges elbánást fog kérni a kormánytól, hogy az épületeiken belül működő boltok nyitva maradhassanak. Mint Balatoni Judit elmondta, a jogszabály lehetőséget ad arra, hogy egy későbbi kormányrendeletben - az adott település vagy településrész sajátosságaira tekintettel - a fő szabálytól eltérő előírásokat is megfogalmazzanak. A különleges elbánást kérőknél mérlegelési szempont lehet többek között az idegenforgalmi sajátosság, a vásárlói szokások, a területi ellátottság és a foglalkoztatás.
Amíg az új rendszerre nem állnak át a vásárlók, kisebb forgalomcsökkenésre számítanak, ám hosszabb távon a szövetség szerint nem lesz visszaesés, hiszen a kereslet nem fog változni.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Ha már unja a Palát vagy a Lupát – mutatjuk a világ legszebb strandjait
11 órája
-
Hoppon maradhat, aki hétvégén EasyJet-tel repülne
11 órája
-
Ritkaságszámba menő kritikát fogalmazott meg a pápa
12 órája
-
Dél-Korea megpróbálja a lehetetlent: tárgyalásokat javasol Észak-Koreával
12 órája
-
Fokozatosan normalizálódik a helyzet a horvátországi tűzesetek helyszínén
13 órája
-
A spanyol határőrség hetekkel az illegális belépések előtt figyelmeztetést adott le
14 órája
-
Ukrajna lecsapott a Roszkozmosz egyik központjára
14 órája
- Multimillárdost kaptak a fejük fölé Szoboszlai Dominikék
- Új magyar jégkrémmárka lépett piacra
- Egy felmérésből kiderült, hova tűntek a belföldi turisták
- Fájó a különbség a gázolaj és a benzin között
- Meglepő fordulat a Fidesz szervereinél
- Éjszaka 170 hívást érkezett a tűzvészek miatt a Konzuli Szolgálatra
- Reagáltak Mészáros Lőrincék Vitézy Dávid tegnapi bejelentésére
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót 2026. augusztus 13. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Akkora a baj, hogy már délután be kell avatkozni Pakson 2026. augusztus 14. 16:26
- Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak” 2026. augusztus 13. 17:30
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót 2026. augusztus 13. 19:07
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
Nem okoztak meglepetést a New York-i tőzsde főbb mutatói
Gyengüléssel zártak péntek este a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
-
A Sports Direct alapítója vette meg a bajba jutott brit luxusáruházat2026. augusztus 15. 09:22 -
Sok vagy kevés az eMAG 710 millió forintos bírsága?2026. augusztus 15. 09:18 -
A fiú vezeti, az apa szabja meg az irányt az OTP-nél2026. augusztus 14. 12:43 -
Rekordnyereséget ért el a Csányi Sándor érdekeltségében is befektető norvég alap2026. augusztus 14. 11:51 -
Új üzlettel terjeszkedik Budapesten a lengyel cipőkirály cégcsoportja2026. augusztus 13. 12:58
További hírek >
-
EasyJet-sztrájk: járattörlések és fennakadások egész hétvégén
21:34
-
Ennél még sosem volt lejjebb: mélyponton az idei almatermés
14:04
-
Újabb tűzfészek Horvátországban, ezúttal egy mesés sziget erdeje kapott lángra
09:00
-
Stílusos emlékpad Zamárdiban a rocksztár tiszteletére
08:40
-
Dalmáciai tűz, MUISZ: a magyarok többsége egyénileg utazik Horvátországba
04:30
-
Nyolc gázpalackot vittek ki a tűzoltók egy lángoló balatoni épületből
12:02
-
Lázár János országjárásba kezdett: felméri, mi maradt a Fideszből – Egerben is lenne miről kérdeznie
10:53
-
Négy problémás területet azonosítottak Egerben – összeült a Közbiztonsági Kerekasztal
07:56
-
Motor égett a 23-as főúton
20:01
-
Betegsége miatt elmarad Majka szombati egri koncertje – már megvan az új időpont
12:52
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Kényszerleszállás: Putyin védelmi stábja haptákba vágta magát
2026. augusztus 15. 12:15
-
Ukrajna lecsapott a Roszkozmosz egyik központjára
2026. augusztus 15. 12:54
-
Orbán Anita a nyaralókhoz szólt
2026. augusztus 15. 10:55
-
Kiszáradó folyók és blokkolt reaktorok: így bénította meg az aszály az európai atomerőműveket
2026. augusztus 15. 11:22
-
Senki nem tudja, mi jöhet a magyar benzinkutakon
2026. augusztus 15. 10:34
A Kínából az Egyesült Királyságba tartó repülőgép meghibásodás miatt kényszerleszállást hajtott végre Oroszországban, Vlagyimir Putyin védelmi stábja teljes ria 


