5p
KKV
Csökken a cég felszámolások száma Magyarországon, de nem mindegy, hogy mi ennek az oka. Cégeink kezdenek felülkerekedni a válság okozta nehézségeken, vagy a törvényi előírások változása okozza a statisztika javulását? A kényszertörlés intézménye változtatott a helyzeten, kérdés ki jár ezzel jól.

Az elmúlt egy év alatt 15 321 céget számoltak fel. Ez a szám az ezt megelőző hasonló időszakhoz képest 33,8 százalékos csökkenést jelez. Öt év óta most első ízben tapasztalható a cégbedőlések számának mérséklődése.A válság öt éve alatt összesen 87 046 céget számoltak fel, a működő vállalkozások 16 százalékát – írta a feketelista.hu portál.

A javulásról tanúskodó adatok gazdasági elemzők szerint azt bizonyíthatják, hogy cégeink kezdenek felülkerekedni a válság okozta nehézségeken, ám a törvényi előírások változása, a cégek kényszertörlésének bevezetése is hozzájárulhatott a számok kedvező alakulásához. Tavaly március 1-től ugyanis a vagyontalan cégeket gyorsabban kivezetik a megszűnő vállalkozások közül, és az így „kényszertörölt” cégek már nem szerepelnek a felszámolási statisztikában sem.

A felszámolók szkeptikusak

A fenti új eljárásmóddal kapcsolatosan Somogyi Ferencnek, a Felszámolók Országos Egyesülete elnökének aggályai vannak. Álláspontja szerint a bíróságok és az adóhatóság nem képesek olyan sikeres vagyonkutatást végezni, mint a felszámolók, s így a kétségtelenül gyorsabban lebonyolítható kényszertörléssel a cégek minden következmény nélkül eltűnhetnek a piacról.

Mint mondja: a felszámoló alapos vagyonkutatással menti a menthetőt, a NAV viszont, ha a végrehajtás eredménytelenül végződik, azonnal elrendeli a kényszertörlést. Az adóhatóság csak abban az esetben kezdeményezi a felszámolást, ha fedezetelvonás bűncselekménye áll fenn, vagy olyan vagyonnal rendelkezik a cég, amely fedezi a felszámolás költségeit. A felszámolással foglalkozó több mint száz céget tömörítő egyesület elnöke arra panaszkodik, hogy a cégek visszamaradó vagyona a legtöbb esetben nem elegendő a felszámolás kiadásaira, és a veszteséget a máshol megtermelt díjakból kell fedezniük. Az elektronikus úton kijelölt felszámoló megbízatását viszont nem adhatja vissza.

A vezetők felelőssége

Hasznos figyelemmel kísérni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal gyakorlatát, miszerint, ha az adós adótartozását esedékességkor nem fizeti meg, az adóhatóság azonnal végrehajtás alá vonja. Ha a végrehajtási eljárás során az adótartozás nem térül meg (és nincs olyan mögöttesen felelős személy sem, például bt. beltagja, aki a tartozás megfizetésére kötelezhető lenne), a hatóság kezdeményezi a felszámolási eljárást.

Az adóhatóság egyre nagyobb figyelmet fordít a vezetők és a tagok felelősségét érvényesítő eljárásokra (perek, mögöttes kötelező határozatok), ilyen tárgyban már több mint ötven per van folyamatban. A NAV ugyanis minél szélesebb körben érvényesíteni kívánja a tagi kártérítési jellegű felelősséget. Az is cél, hogy a háttérben meghúzódó úgynevezett árnyékvezetők se kerülhessék el a felelősségre vonást. Mindazok ellen a törvény erejével lépnek fel, akik a gazdálkodó szervezet vezetői voltak a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben. A gazdálkodó szervezetet vezetőjének minősül az a személy, aki a gazdálkodó szervezet döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol.

Virtuális erkölcsi bizonyítvány

A tapasztalatok szerint az egyszerűsített felszámolási eljárások időtartama átlagosan fél, illetve egy év. Egyes esetekben – ha például per van folyamatban, amelytől a hitelezők kielégítését remélhetik – két évnél is hosszabb ideig eltarthat. A felszámolási eljárások után fennmaradt adósságkövetelést, ahol erre lehetőség van, a cég vezetőivel, tagjaival szemben peres eljárásban érvényesíti az adóhatóság. A kötelezett személyekkel szemben bírósági végrehajtással vagy adóvégrehajtással lépnek fel. Ahol azonban erre nincs lehetőség, ott a követelés engedményezésére kerül sor, vagy hitelezői veszteség címen, törlik a tartozást.

A vállalat tartozását hátrahagyó személyek új cégalapításait viszont az adóregisztrációs eljáráson az adóhatóság megakadályozza. Ez év szeptemberéig a felszámolással megszűnt adózók után 465 milliárd forint veszteséget kellett törölni. A cégek évente ezrével vonulnak ki a piacról, van, aki felszámolással, mások nyomtalanul tűnnek el. A hitelező meg bottal ütheti a nyomukat, a veszteséget már senki sem téríti meg. A partner kiválasztásánál, szerződés aláírásánál tanácsos körültekintően eljárni.

A feketelista.hu-n mintegy félmillió céggel kapcsolatos összes elmarasztaló határozata megtalálható. Kiderül például, ha felszámolás alatt áll, adótartozása van, munkaügyi bírsággal sújtották. Valóságos erkölcsi bizonyítványhoz jut az érdeklődő, és ennek birtokában megalapozottabb üzleti döntést hozhat – figyelmeztet Iklódi András, a feketelista.hu főszerkesztője

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG