Júniusban jelentették be, hogy a fényeslitkei ipari park helyett Záhony határában hozza létre az ezer kamionnak is otthont adó logisztikai központját Oroszország legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánca, a Magnit. Részletek >> |
A Magnit azzal egyidőben növeli forgalmát és törekszik megcélzott ügyfélkörének bővítésére, hogy az ukrajnai események miatt Oroszország ellen elrendelt szankciók az ország gazdasági teljesítménye, és ezzel párhuzamosan a fogyasztói kiadások csökkenésével fenyegetnek.
A több mint 8600 kiskereskedelmi üzlettel rendelkező lánc azonban vajmi kevés jelét mutatja annak, hogy megérezte volna a gazdaság lassulásának következményeit. Elemzői vélemények szerint ez részben azért lehet így, mert puszta méretéből adódóan erős felvásárlói alkupozíciót élvez, részben pedig azért, mert ügyfélköre jórészt alacsony jövedelmű, főként alapvető létszükségleti cikkekre költő vásárlókból áll.
Jók a számok
A Magnit adózott eredménye 32 százalékkal 356,3 millió dollárra emelkedett a második negyedévben, lényegesen felülmúlva az elemzők áltagosan 310 millió dolláros előrejelzését.
Az EBITDA (adó, kamat, leírások és értékcsökkenés előtti) eredmény a második negyedévben 27 százalékkal 619 millió dollárra emelkedett, szemben az 567,2 millió dolláros elemzői előrejelzéssel. A vállalat üzleti eredmény kulcsa 11,7 százalékra javult az egy évvel korábbi 10,9 százalékról.
A Magnit üzlethálózata egy év alatt 16 százalékkal bővült, a negyedév végén 8618 egységből állt. Értékesítési árbevétele ezalatt 18 százalékkal 5,3 milliárd dollárra emelkedett, ami rubelben kifejezve 31 százalékos növekedésnek felel meg. Összehasonlítható alapon, az egy évvel korábbi üzletszámra vetítve az értékesítési árbevétel dollárban 13 százalékkal nőtt.
A Magnit megemelte éves eredményelőrejelzését: rubelben értékesítési árbevétele az idén 26-29 százalékkal növekszik majd, a korábbi prognózisban jelzett 22-24 százalék helyett. A Magnit részvénye öt százalékkal erősödött szerdán a londoni tőzsdén, Moszkvában pedig 3,5 százalékkal.