2p
KKV
Fontos megbízást kapott a német-amerikai Welger cégcsoporttól a Hantech Zrt.

Jelentős megbízást nyert el a német-amerikai Welger cégcsoporttól a csornai székhelyű Hantech Zrt., a magyar cég bálázógépeket és azok részegységeit szállítja partnerének - közölte a Hantech az MTI-vel csütörtökön. A magyar vállalat a következő hetekben ötven prototípust készít, a sorozatgyártás az idén augusztusban indulhat.

Zelenka Pál, a mezőgépgyártásban érdekelt Hantech vezetője a szállítások nagyságáról egyelőre annyit közölt: biztosnak látszik, hogy évente akár több millió eurós bevételre tehetnek szert a részegységek exportjából. Hozzátette, hogy a Hantech csornai üzemében beinduló gyártás várhatóan munkaerő-felvételt tesz szükségessé.

A Hantech Zrt. a világ tucatnyi országába exportálja termékeit, vevői között megtalálható egy sor világcég, például a japán Kubota is. 

A szakember-utánpótlásról a cég saját iskolájában gondoskodik, Csornán negyven fiatal tanulja ki az esztergályos, lakatos és hegesztő szakmát. A Hantech Zrt. 2012-ben 3,3 milliárd forintos árbevételt ért el, és jelenleg több mint 200 embert foglalkoztat. 

A cég közleménye szerint új partnere, a másfél százados hagyományokra visszatekintő német-amerikai Welger a Lely csoport tagjaként a kontinens egyik vezető mezőgazdaságigép-gyártója.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG