2p
KKV
Harmadik éve nyereséges az Hollóházi Porcelángyár. Egy német porcelángyár megrendelései lendítenek az eredményen.
Nemcsak idehaza, de már Kassán is megjelent termékeivel a Hollóházi Porcelángyár: helyi vállalkozók tavasszal nyitottak márkaboltot a felvidéki városban. Részletek >>>

Az állami tulajdonú cég az elmúlt évet 553 millió forint árbevétel mellett 35 millió forint üzemi eredménnyel zárta.

Pálfi József ügyvezető igazgató szerint az eredmény elsősorban a német Kahla porcelángyár megrendelésének köszönhető, amely idén már 75 millió forintos megbízást adott a hollóházi gyárnak, ez a megrendelés a tervek szerint az év végére elérheti a 300 millió forintot.

Az ügyvezető azt is elmondta: a megnövekedett feladat meghaladja a gyár jelenlegi kapacitását, ezért egy új, több mint 100 millió forintba kerülő porcelánégető kemencét vásárolnak. A fejlesztéssel 20-25 új munkahely is létrejön. (A gyárnak jelenleg 115 állandó alkalmazottja van, ezen kívül mintegy tucatnyian dolgoznak megbízási szerződéssel.)

A butella is dob az eredményen

Pálfi József közölte azt is, hogy a Hollóházi Porcelángyár eredményességéhez hozzájárultak azok az új termékek, amelyek gyártását az elmúlt esztendőkben indítottak el. 

Ezek között megemlítette a pálinkás butéliák iránt megnövekedett igényt, egyre több szeszfőzde és magántermelő ugyanis a hollóházi üzemmel készíttet palackot termékeinek. A butéliák gyártásából származó összeg ma már a cég árbevételének 10 százalékát teszi ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG