1p
KKV
Három hónap alatt csaknem harmadával több lett az adózás utáni nyereség.

Az Elmű 2,43 milliárd forint konszolidált, adózás utáni nyereséget ért el az idei év első negyedévében, 29 százalékkal többet a tavalyi hasonló időszakban elért 1,06 milliárd forintnál - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült gyorsjelentésből.

A cégcsoport eredménye időleges javulást mutat a bázis időszakhoz képest, ami év végéig várhatóan "kisimul" a szezonális és egyszeri tételek hatására.

Az Elmű Nyrt. magyar előírások szerinti adózott egyedi eredménye 2,625 milliárd forint, amely az osztalék meghatározás alapját képezi és tartalmazza a kapcsolt vállalkozásoktól kapott, 2013. évre vonatkozó 3,396 milliárd forint osztalékot is - olvasható a jelentésben.

A cégcsoport összes bevétele 57,3 milliárd forint volt az idei első negyedévben, 124 millió forinttal, 0,22 százalékkal magasabb az előző év hasonló időszakában elértnél.

Az üzemi tevékenység eredménye a tárgyidőszakban 1,16 milliárd forinttal, több mint 64 százalékkal nőtt, 2,96 milliárd forintra.

Címkék: KKV BÉT Elmű
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG