Az Alt Cash pénztárgép-forgalmazó a kialakult helyzet ellenére is folytatja a munkát, és kitart amellett, hogy azoknál a pénztárgépeknél, amelyek forgalmazási engedélyét a hivatal visszavonta, a korábban feltárt hiányosságokat, technikai problémákat meg tudja oldani.
Madarász Jenő ügyvezető a cég facebook-oldalán csütörtök este azt is közölte, hogy tapasztalt, a szakterületen nagy gyakorlattal rendelkező szakértő vállalkozás bevonásával auditáltatják, szükség szerint módosítják AEE egységük biztonsági résének megszüntetésére tett megoldásukat. Reményeik szerint a kijavított gépet hamarosan be tudják nyújtani engedélyeztetésre.
"Nem volt szándékunk a kormányt olyan helyzetbe hozni, hogy helyettünk kelljen helyt állnia. Jelen helyzetben nem tudjuk kártalanítani ügyfeleinket, mivel a befizetett előlegek, az AEE és a pénztárgép gyártók felé továbbítva lettek. A megrendelt pénztárgépek és AEE alkatrészek a raktárainkon vannak" - írja az ügyvezető.
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) múlt héten csütörtökön vonta vissza az Alt Cash Kft. által forgalmazott, SAM4S NR-300 ONLINE, és a Japán Cash Company Kft. S&E NR-300 ONLINE elnevezésű, korábban már jóváhagyott online pénztárgépek engedélyét, mert vizsgálata megállapította, hogy a beépített AEE (adóügyi ellenőrző egység) funkcionális és biztonsági hiányosságai lehetőséget teremtenek az adóelkerülésre.
Szerdán pedig a kormány arról döntött, hogy a pénztárgép-cserére kötelezett vállalkozók érdekében átvállalja az Alt Cash és a Japán Cash károsultjainak előleg befizetését, és jogi úton lép fel a cégekkel szemben. Az önhibájukon kívül bajba jutott vállalkozóknak a minisztérium azt javasolja, hogy a lehető legrövidebb időn belül rendeljenek másik - engedéllyel rendelkező - pénztárgépet a NAV honlapján.
Az utolsó gép engedélyét múlt héten vonta vissza a hatóság.
A rovat támogatója:
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Zelenszkij elismert egy fájó igazságot
14 perce
-
Mennyit ér az ingatlanom? Robbanás lesz Kecskeméten, mert Lázár János is úgy akarja
35 perce
-
Csak a szemét forgatja, ha meglátja, ami a forinttal történt
körülbelül 1 órája
-
Donald Trump megint előállt egy szürreális ötlettel
körülbelül 1 órája
-
A nemzetközi hangulat tükröződött a budapesti parketten is
2 órája
-
Durva károkat okozott az egymás után elsüllyedt két orosz hajó
2 órája
-
Összeolvadással zárul az év a nyugdíjpénztáraknál – itt a bejelentés
3 órája
Mfor.hu Top24
- Szájer József lesz a következő legfőbb ügyész?
- Erasmus-ügy: újabb helyről kértek segítséget a magyar diákoknak
- Orbán Viktor ide-oda rohangál Európában
- Nem sikerült a kanyarban előznie az Orbán-kormánynak
- Orbán Viktor bukása nélkül Magyarország nem tér vissza a helyes útra – üzente a lengyel kormánytag
- Olyat kapott a forint, hogy a fal adta a másikat
- Hadházy Ákos újabb vérlázító felfedezést tett
KKV
Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV
Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV
Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV
Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV
Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék.
KKV
Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV
Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV
A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV
Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV
Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
Heti top
- Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről 2024. december 14. 18:05
- Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt 2024. december 18. 05:42
- Leégetik az észak-koreai elhunytak arcát az oroszok, állítja Volodimir Zelenszkij 2024. december 17. 07:18
- Nagyobbat zuhant a Fidesz, mint a forint 2024. december 16. 18:51
Havi top
- Itt már bizonyítottak az észak-koreai katonák — hatalmas lopást vittek véghez 2024. november 21. 10:22
- Példátlan lépés az orosz lakosságtól 2024. november 23. 16:12
- Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt 2024. december 4. 13:00
- Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről 2024. december 14. 18:05
A privátbankár ajánlja
- Mire kényszeríti a szokatlan választási vereség a japán kormányt? 2024. október 30. 05:42
- Kamala Harris bukása után robbanhat be egy pofátlan kaliforniai fenegyerek 2024. november 15. 15:01
- Bod Péter Ákos: Nem húz a motor – mi lesz az iparral? 2024. november 8. 05:41
- Miért lett drágább a lakás Kolozsváron, mint Bukarestben? 2024. október 21. 19:42
Friss
Nemzetközi
Zelenszkij elismert egy fájó igazságot
Az ukrán elnök elismerte, hogy jelenleg nem tudnak minden elfoglalt területet visszafoglalni.
14 perce
Részvény / Deviza / Áru
Csak a szemét forgatja, ha meglátja, ami a forinttal történt
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Donald Trump megint előállt egy szürreális ötlettel
A megvalósítására semmi esély.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Hogyan tárgyaljunk munkabérről, béremelésről a munkáltatóval?
13:01
-
Példátlan összefogás a petárdázás ellen az agglomerációban és tilalom a pesti belvárosban
13:01
-
Magyar felhasználótól jött idén az ételkiszállító legnagyobb rendelése
12:12
-
Februárban egy héten át Budapestre figyel a divatvilág
12:12
-
Kiderült, idén milyen ételekből rendeltük a legtöbbet
10:10
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Itt már bizonyítottak az észak-koreai katonák — hatalmas lopást vittek véghez
2024. november 21. 10:22
-
Példátlan lépés az orosz lakosságtól
2024. november 23. 16:12
-
Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
2024. december 4. 13:00
-
Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről
2024. december 14. 18:05
-
Nukleáris védelem Oroszországtól, itt a bejelentés
2024. november 28. 11:31
top 24
-
Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt
2024. december 18. 05:42
-
Mindent bevallott az orosz tábornok felrobbantója
2024. december 18. 09:21
-
Csődöt mondott Putyin terve? Észak-koreai katonák tömegei fekszenek az orosz kórházakban
2024. december 18. 13:37
-
Egy országgal arrébb költözött milliónyi ukrán és megmozgatta a piacokat
2024. december 18. 15:11
-
Valakik már megint adtak 10 milliárd forintot az Orbán-kormánynak
2024. december 18. 12:05