1p

Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?

Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!

2025. június 25. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

KKV
Magyarországon is egyre elterjedtebb az okostelefonok használata, 2010-ben már több mint félmillió okos készüléket adtak el. Internetezésre még mindig csak kevesen használják készüléküket
A Telenor legfrissebb kutatásai szerint a magyar internethasználók 97 százaléka hallott már az okostelefonokról, de még mindig alacsony azoknak a száma, akik telefonjukat internetezésre is használják.

A társaság közleménye idézi a brit Canalys piackutató cég jelentését, amely kimutatta, hogy 2010 utolsó negyedévében mintegy 101,2 millió okostelefon talált gazdára világszerte, ami 88,6 százalékkal több mint egy évvel korábban.

Magyarországon is egyre elterjedtebb az okostelefonok használata, 2010-ben már több mint félmillió okos készüléket adtak el. Előrejelzések szerint 2015-re a magyar piac több mint 50 százalékát adják majd az okostelefonok.

Ön szokott mobiltelefonról internetezni?
Igen, állandóan.
Csak végszükség esetén.
Nem.
Lehet mobilról internetezni?
A Telenor és a Free Association Research Kft. által közösen, a  15-49 éves magyar internethasználó lakosság körében végzett legfrissebb kutatásból kiderül, hogy a megkérdezettek közel kétharmada, ha most vásárolna telefont, már érintőképernyős okostelefont venne. Azok körében pedig, akik mobiltelefonjukat már most is rendszeresen használják internetezésre, egyértelműen az Android a legismertebb platform, háromnegyedük magától említette ezt, mint operációs rendszert.

A kutatás szerint az okostelefonok által kínált lehetőségek széles körben még nem ismertek, s azok sem feltétlenül használják ki a funkcióikat, akiknek már van ilyen készülékük: a  mobiltelefonon rendszeresen internetezőknek jelenleg körülbelül a fele csatlakozik rá útközben is az internetre.

A magyar mobilhasználók 44 százaléka állítja, hogy olyan mobiltelefonnal rendelkezik, amelyen lehet internetezni, és 21 százalékuk szokta is használni.

A megkérdezettek a hagyományos telefonok többségén is elérhető fényképezést és a zenelejátszást használják a legnagyobb arányban.     A hagyományos készülékkel rendelkezőket sok esetben olyan tényezők tartják vissza az okostelefonra váltástól, mint például a magas ár és a bonyolultnak vélt használat.

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG