A 2014-ig le nem kötött EU források - körülbelül 300 milliárd forint - adják a Darányi Ignác Terv uniós pénzügyi keretét. Ennek alapján felgyorsítják a pályázati jogcímek meghirdetését és pályázatok lebonyolítását, törekedve a Nemzeti Vidékstratégia szakmai szempontjainak érvényesítésére. Így az év első felében számos támogatási jogcímre pályázhatnak majd a gazdálkodók a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál. A jogcímek között szerepel a fiatal gazdák induló támogatása, amelynek célja, hogy a fiatal gazdák számára a mezőgazdasági tevékenység megkezdésénél jövedelempótló jelleggel, egy alkalommal a költségek fedezetére vagy fejlesztési célra nyújtson anyagi segítséget. A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 4 milliárd forint.
Szerepel továbbá a támogatási célok között a mezőgazdasági termékek értéknövelése. A támogatás célja: a termékszerkezet átalakítása, a versenyképesség, valamint az élelmiszer-biztonsági és környezetvédelmi feltételek javítása, továbbá az energiafelhasználás racionalizálása, emellett az üzemirányítás korszerűsítése. A keretösszeg: 5 milliárd forint. A zöldség-gyümölcs termelői csoportok alakulásához és működésének ösztönzéséhez szintén igényelhető támogatás. Igaz csak átmenetileg. Legfeljebb ötéves időszakra folyamatosan csökkenő mértékű támogatás adható. A zöldség-gyümölcs termelői szervezetek - állítja az összegzés - hatékonyan integrálhatják az őstermelőket és megszervezhetik piacra jutásukat. Az e területen rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 1,4 milliárd forint.
Pénzügyi segítséghez juthatnak azok is a támogatás révén, akik a genetikai erőforrások megőrzését szeretnék elérni, ugyanis ez a tevékenység szintén támogatást élvez. Az intézkedés célja a mezőgazdasági genetikai erőforrások megőrzése. Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 11,8 millió euró, mintegy 3,6 milliárd forint. Emellett a támogatott célok között a van a nem mezőgazdasági tevékenység kialakítása is. A beruházási típusú támogatás célja, hogy ösztönözze a mezőgazdaságból származó jövedelemmel rendelkező háztartások egyéb jövedelemtermelő - termelő és szolgáltató - tevékenységeit, valamint segítse a helyben előállított termékek piacra vitelét. Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 7 milliárd forint.
A Nemzeti Vidékstratégia átfogó célkitűzései között az egyik fontos stratégiai terület a tanyarendszer, a tanyai gazdálkodás korszerű megújítása, újjáélesztése, a tanyai életmód sajátos értékeinek megmentése, megőrzése, hátrányainak csökkentése, valamint a tanyás térségek fenntartható - a komplex vidékfejlesztéshez illeszkedő - fejlődésének elősegítése. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 1,5 milliárd forint.
Idén és jövőre nagyjából 300 milliárd forintot lehet költeni a tegnap bejelentett Darányi Ignác Terv finanszírozására, amit a Nemzeti Vidékstratégia végrehajtási kereteit adja. Ebből az összegből kívánják finanszírozni az uniós és hazai társfinanszírozású, valamint a nemzeti finanszírozású programok kidolgozását és indítását is. A Darányi Terv forrásainak jelentős részét az európai uniós támogatások biztosítják.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Hatmilliárd eurót kap Kijev védelmére Ukrajna, újabb uniós szankciók is jöhetnek
8 perce
-
Valami készül: Zuckerberg bedöntheti a Polymarketet?
33 perce
-
A boltokban is megfizetjük az extrém időjárás árát – megvannak az árrésstop legnagyobb vesztesei
körülbelül 1 órája
-
Oroszország-Ukrajna 8:1, de ennek most az ukránok örülhetnek nagyon
körülbelül 1 órája
-
Az olaj olcsóbb, az arany drágább, a tőzsdék meg nem tudják, merre induljanak
2 órája
-
Tízezrek állnak sorban, kilencórás várakozási idő a londoni sztárkiállításra
2 órája
-
Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
3 órája
Mfor.hu Top24
- Újra jön a drágulás a kutakon
- Estére nagyot fordult a forint
- Valami történt az ingatlanpiacon júniusban
- Újabb ukrán településeket foglaltak el az oroszok
- Itt a vége a NER-es vállalkozók aranykorának? Csütörtök reggelre átírták a közbeszerzési eljárások szabályait
- Tízezreket oldanak fel a kormány Facebook-oldalán
- Megszólaltak az elemzők: a Magyar Péter által leírt siralmas költségvetési hiány várhat ránk 2026-ban?
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
Heti top
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Nemzetközi
Hatmilliárd eurót kap Kijev védelmére Ukrajna, újabb uniós szankciók is jöhetnek
Csak az erőből ért Oroszország?
8 perce
Nemzetközi
Oroszország-Ukrajna 8:1, de ennek most az ukránok örülhetnek nagyon
Tizedelik a drónok az orosz katonákat.
körülbelül 1 órája
Részvény / Deviza / Áru
Az olaj olcsóbb, az arany drágább, a tőzsdék meg nem tudják, merre induljanak
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52 -
Rekordot döntött a milliárdosok száma – az AI-rali új vagyonokat gyártott2026. július 1. 15:37
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Kelendő a magyar finompékáru külföldön
10:24
-
Érthetetlen, miért állította le Lázár János a motorvonat beszerzéseket
10:01
-
Kilőtt a használtautó-import, 150 ezer autó érkezhet Magyarországra
09:44
-
Elképesztő, mi folyt ezekben a budapesti raktárakban
09:23
-
Európa egyik legöregebb járműveivel közlekedik a MÁV
08:59
Turizmus Online cikkei
-
Felmérés a jövő utazástervezéséről
10:23
-
Sziget fesztivál: átalakult a sportzóna
10:17
-
A nyár egyik legizgalmasabb turisztikai kampánya: a Hévíz Álommeló
10:12
-
Újraéledőben a budapesti Duna-fürdőzés: idén ötször nagyobb az Árasztó-parti szabadstrand
08:56
-
Rangos fenntarthatósági elismerés a magyar turisztikai szakembernek
08:35
A vidék hírei
-
Reagált az NSÜ a Bitskey Uszodát ért kritikákra: elismerik a problémákat, felülvizsgálják a vitatott szabályokat
10:54
-
Halálos baleset a 3-as főúton Szihalomnál – teljes útzár van érvényben
08:55
-
Javaslatokat vár Eger az október 23-i városi kitüntetésekre
08:32
-
Több mint kétmilliárd forintba kerültek tavaly Szijjártó Péter magánrepülős hivatali útjai, tételes listát tett közzé a külügyi államtitkár
07:34
-
Autóbuszt rongált Noszvajon az agresszív autós
07:06
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
2026. július 1. 11:32
-
Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
2026. július 1. 15:07
-
Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
2026. július 2. 07:23
-
Mélyen Oroszország belsejében csapott le Ukrajna
2026. július 1. 14:36
-
Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
2026. július 2. 07:03



