2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

KKV
Mosonszolnokon több mint 5 milliárd forintot költenek üzembővítésre, és belevágnak a mozgatható üvegtető gyártásába.

Több mint ötmilliárd forint értékű beruházás alapkövét tették le a BOS Automotive Products Magyarország mosonszolnoki üzeménél. A fejlesztésnek köszönhetően 200 új munkahely is létesül.

Az 1910-ben alakult stuttgarti központú BOS cégcsoport gépjárművek belső terének kialakítására specializálódott. A ma már világszerte 4500 főt foglalkoztató BOS cégcsoport Magyarországon 1993 óta folytat termelő tevékenységet. Németországon és hazánkon kívül a Cseh Köztársaságban, Lengyelországban, Romániában, valamint Kínában és Mexikóban rendelkezik gyártóbázissal. A cégcsoport éves árbevétele meghaladja az 536 millió eurót, melynek több mint a negyedét, 142 millió eurót a magyar leányvállalat realizálja. A cégcsoport Magyarországon, a két üzemében mintegy 1400 embert foglalkoztat. Mosonszolnoki gyárának termékei a gépkocsikban található csomagtér roló, poggyásztér elválasztó biztonsági háló, valamint napfényvédő-árnyékoló, míg Győrladaméron műanyag fröccsöntéssel foglalkoznak.

Az európai piacon több mint 70%-os részesedéssel rendelkező cégcsoport nagyszabású, ötmilliárd forintot meghaladó beruházásának alapkövét tették le pénteken Mosonszolnokon. A tervek szerint 2017-re befejeződő, kapacitásbővítő fejlesztésnek köszönhetően egy teljesen új termékcsalád, egy mozgatható üvegtető rendszer gyártása válik lehetővé. Ezzel párhuzamosan a jelenlegi termékek gyártási technológiájának fejlesztésére is sor kerül, mellyel a BOS az említett termékkörben továbbra is a leginnovatívabb autógyártók fő beszállítója maradhat, sőt még tovább bővítheti piaci részesedését. Már jelenleg is 50 különböző ügyfél tartozik a cég alkatrészeinek felvásárlói közé, többek között a német piacon az Audi, BMW, Mercedes, a nemzetközi piacon a Bentley, Jaguar, Maserati, Porsche és a Rolls Royce.

Az 5 milliárd forintot meghaladó beruházást a magyar kormány 1,4 milliárd forinttal támogatja. A két magyarországi telephely összesen 10 000 négyzetméterrel növekszik, amely több mint 200 fő, elsősorban mérnök részére jelent majd új munkalehetőséget a nyugat-dunántúli régióban.

Címkék: KKV Autógyártás BOS

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG