2p
KKV
Mácius 15-ig 3 millióra kell emelni a kft-k törzstőkéjét, vagy legalábbis rendelkezni az emelésről. Ha elmulasztják, bírság lehet a vége.

A felelősség korlátlan lesz, ha nem emelnek

Ha nem emelik fel a kft-k a törvényileg előírt 3 millió forintra törzstőkéjüket, a tagok magánvagyonukkal is felelhetnek a társaság tartozásaiért, és nem vehetnek fel osztalékot - mondta Balsai István ügyvéd az M1-en. Hozzátette: a kötelező törzstőkeemelést egy éven túl is lehet teljesíteni, a társasági szerződésben kell meghatározni, mikorra teljesül.

A törvény szerint a 2014. március 15. előtt alapított kft-knek 2016. március 15-ig kell megemelni a törzstőkéjüket, illetve meghatározni a társasági szerződésben az emelés dátumát. Ennek elmulasztása esetén a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárást is indíthat, aminek bírság is lehet a vége - hívta fel a figyelmet a szakértő.

A legtöbb régi cég még nem emelt

A legtöbb kis- és középvállalkozás a 2014. március 15. előtt érvényes 500 ezer forintos minimális tőkével működik Magyarországon - mondta, hozzátéve: az emelést több módon el lehet végezni, a leggyakoribb, hogy a tagok maguk emelik meg a tőkét, vagy elszámolják a nyereség terhére.

Balsai István arra is kitért, hogy a törzstőkeemelés kapcsán többféle okiratot kell elkészíteni, módosítani kell az alapító okiratot is, ami illetékmentes, de csak ügyvéd közreműködésével hajtható végre.

Hatszoros törzstőke? Sokan dobják majd be inkább a törölközőt

2016. március 15-én lejár a 2014 márciusa előtt alapított korlátolt felelősségű társaságok tőkemoratóriuma, és minimális törzstőke-kötelezettségük 3 millió forintra emelkedik. 2015 szeptemberében még mindig 120 ezer olyan cég volt az Opten adatai szerint, amelyik nem tett eleget ennek a kötelezettségnek.

Sok passzív cégnek vélhetően ez lesz az utolsó „adminisztrációs csepp” a pohárban, sokan döntenek a végelszámolás mellett, vagy – rosszabb esetben – hivatali kezdeményezéssel kerülhetnek ki a működő társaságok köréből. A törzstőkeemelésben érintett vállalkozások jelentős része azonban aktív, így hamarosan 95 ezer cégnek fájhat a feje adminisztratív kötelezettsége miatt, a könyvelőknek és ügyvédeknek pedig néhány hónapig biztosan sok munkájuk lesz - írta korábban az Opten elemzése alapján a Privátbankár.hu.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG