1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

KKV
A vállalkozásokat a várakozás és a bizonytalanság jellemzi, bizonytalanok abban, hogy megvalósulnak-e a kormány ambíciózás tervei - nyilatkozta a VOSZ főtitkára
A vállalkozásokat a várakozás és a bizonytalanság jellemzi, bizonytalanok abban, hogy megvalósulnak-e a kormány ambíciózás tervei - nyilatkozta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára az MTI-nek kedden annak kapcsán, hogy befejeződött a szövetség országos bemutató körútja.

A VOSZ főtitkára hangsúlyozta, hogy a november elején indult "Hallatjuk a hangunkat!" című rendezvények iránt nagy volt érdeklődés  a vállalkozók, az önkormányzatok körében. A rendezvényeken felszólalók sok kormányzati lépést pozitívnak ítéltek - például a társasági adó mérséklését, az eva megőrzését említették -, de már bizonytalanok abban, hogy megvalósulnak-e a kormány ambíciózás tervei, köztük a jövő évi 3 százalékos gazdasági növekedés, a 7 százalékos beruházás-élénkülés, a 2,5 százalékos fogyasztásbővülés, a foglalkoztatottság  javulása.

A vállalkozók szerint komoly gondot jelent, hogy 0,5 százalékponttal 9,5 százalékról 10 százalékra emelkedik a munkavállalói nyugdíjjárulék, és nem szerencsés a magánnyugdíjpénztárak körül kialakult helyzet sem, hiszen a mikro-, kis- és középvállalkozások egyben magánnyugdíjpénztári tagok is. Bizonytalanságot jelent a vállalkozások körében, hogy ha ezt a forrás a kormány a költségvetés hiányának eltüntetésére használja, akkor ez előbb-utóbb járulékemelkedéshez vezethet - mondta Dávid Ferenc.

A főtitkár hangsúlyozta: a VOSZ tudomásul vette a különadókat a költségvetési egyensúly megtartása érdekében, ugyanakkor a vállalkozók körében bizonytalanságot eredményezett, hogy az intézkedés ideiglenes marad-e. Az elfogadható lenne a vállalkozásoknak, ha a bevételből a nagy elosztó rendszerek átalakítását finanszírozná a kormány, és nem a szociális juttatásokra fordítaná - tette hozzá Dávid Ferenc.

A  fórumokon - a főtitkár szerint - a vállalkozók kritizálták a bankok finanszírozási aktivitását, és megfogalmazták, hiába bővült a Széchenyi kártya program, és került előtérbe a takarékszövetkezeti rendszer, ennek ellenére nehezen jutnak hitelhez, forráshoz.

Dávid Ferenc elmondta: a vállalkozások azt várják a kormánytól, hogy tovább csökkentse az élőmunka terheit, és egyszerűbbek, stabilitást biztosítóak legyenek a gazdaság feltételeit szabályozó törvények. A vállalkozók elismerik, hogy az adminisztrációs terhek csökkentésében történt előrelépés, de azokat még mindig soknak tartják.

A VOSZ a vállalkozói észrevételeket közzéteszi, és a jövő év tavaszán esedékes tisztújító közgyűlésen beépíti a programjába - mondta Dávid Ferenc.

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG