5p
KKV
2017. március 9. – A gépek már gondolkodnak, a modern háborúkat pedig képlékeny robotokkal és „okos porral” vívják majd - ilyen és ehhez hasonló témákat jár körbe április 5-én a SMART 2017 konferencia. Hazánk és a régió egyik legnagyobb technológiai és startup rendezvényén továbbá az is kiderül, hogyan „hekkelték” meg saját piacukat korunk legsikeresebb digitális nagyvállalatai: az UBER, az Apple és a Facebook. (x)

Több mint száz hazai és nemzetközi sztárelőadó tolmácsolásában, globális óriáscégek és hi-tech startupok részvételével mutatja be a technológia üzleti és ipari felhasználásának legfrissebb trendjeit a SMART 2017 konferencia Budapesten.

A gépek már gondolkodnak

A mesterséges intelligencia (AI) manapság az egyik legforróbb kutatás-fejlesztési irány a tech világban, mely szakérők szerint életünk minden területére kihatással lesz a jövőben. A SMART konferencia keretében többek között a Google egyik vezető hazai szakembere járja körbe a téma aktualitásait. A több mint 600 mesterséges intelligenciával foglalkozó európai startupot feltérképező Budapest.ai képviselője pedig arra keresi majd a választ, hogy a témát övező zajos hájp közepette milyen valódi lehetőségeket rejt a szegmens.

Hogyan lesz adatvagyonból extrém üzleti növekedés?

A Big Datában szintén hatalmas üzleti lehetőségek rejlenek, így a területet intenzív érdeklődés övezi. Földi Tamás a Starschema vezetője előadásában tippeket és trükköket oszt majd meg a résztvevőkkel arra vonatkozóan, hogy az adatvagyon felhasználásával egy cég hogyan tudja felforgatni piacot. Lehull a lepel többek között az UBER, az Apple és a Facebook sikersztorijának valódi titkáról, de arra is választ kapnak az érdeklődők, hogyan kell egyedülálló felhasználói élményt nyújtani, és egy cég hogyan tudja hatékonyan termékeit és egyben ügyfeleit is fejleszteni.

Nincs többé tiszta háború: itt a képlékeny robot és az „okos por”

A globális terrorizmus elleni harchoz való alkalmazkodási kényszer mellett a védelmi- és hadi ipar tevékenységét a digitális forradalom is fenekestül felforgatja. A nem túl távoli jövőben olyan új eszközök jelennek majd meg a harctéren, mint a képlékeny robot, amely képes átpréselődni a fal repedésein, az ellenséget felderítő „okos por”, és az emberi testbe hatoló sejtméretű szerkezet, amely belső sérüléseket okoz. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakértője többek között a fenti témákat szedi majd ízekre előadásában a konferencia keretében.

Jelszó nélküli IT biztonság, avagy egy jó azonosító mind felett

Egy jelszó nem jelszó. Az IOT, FinTech és e-kereskedelem témakörében forró témának számít az IT biztonság. A különböző adathalászati technikák fejlődésével a szolgáltatók számára komoly fejtörést jelent a végfelhasználói adatok biztonságos kezelése és őrzése. A SMART 2017 Konferencián az is kiderül, létezik-e kompromisszummentes IT biztonsági megoldás, avagy feltalálták-e már az adatvédelmi svájci bicskát? Szabó Tamás, nemzetközi szinten elismert IT-biztonsági szakértő, a GoodID alapítója, előadásában bemutatja, milyen új, forradalmi távlatok nyílnak a bankok, webáruházak és adatkezelő szervek számára egy olyan világban, ahol minden és mindenki "kapcsolt" és semmi és senki sem feltétlenül az, aminek és akinek látszik.

A Magyar Telekom főtámogatásával megvalósuló SMART 2017 konferencia a fentieken kívül még további számos, aktuális trend bemutatásával nyújt átfogó képet a technológia jelenéről és jövőjéről kitérve olyan területekre, mint a FinTech, az önvezető járművek, a chatbotok, az IT területén tapasztalható munkaerőhiányra megoldást kínáló alternatív képzések, vagy az Ipar 4.0 megoldások.

A lelkes ötletgazdák és korai startupoknak is remek lehetőséget jelenthet a SMART 2017 Startup MasterClass „Roasted Style” program, ahol lehetőség nyílik a legnagyobbaktól tanulni. A jelentkezési határidő 2017. március 19.

További információ és regisztráció:  www.smartconference.hu // www.facebook.com/smartconference.hu

Támogatók és partnerek

A SMART 2017 főtámogatója a Magyar Telekom. A rendezvény főszervezője az endless // mobil. A program összeállításában partnerünk az IVSz.
A SMART 2017 FinTech terem támogatója a GoodID. A SMART 2017 támogatói: az OTP Mobil, a MISYS, a Testbirds és az AutSoft.
A SMART 2017 támogató egyetemi partnerei: BME (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem), ELTE (Eötvös Loránd Tudományegyetem), PPKE (Pázmány Péter Katolikus Egyetem), CORVINUS (Budapesti Corvinus Egyetem), CEU (Central European University Business School), SZTE (Szegedi Tudományegyetem)
A SMART 2017 partnerei és szakmai partnerei: Akvárium Klub, Budapest.ai, Brill AV Media, hub:raum, Mosaik, SkyArt Media, MAKSZ, Green Fox Academy, IVSz, MMK, Kairos Society, MAKAY.

A SMART 2017 médiatámogatói: Adaptive Media, adVERTICUM adSERVER, hvg.hu, Blog.hu, Player.hu, gMedia, PDM, TAXI Magazin, Időkép.hu, MÉDIAPIAC.com, PCWorld, MobileGeeks.hu, MeetOff, Mediaiinfo, Marketinginfo, StartupCafe, Android Portal, napi1ingyenapp, CCO Magazin, MoziMánia, Androlib.blog.hu, Androbit, Agroinform

További sajtóinformáció:

E-mail: media@endlessmobil.hu

www.smartconference.hu

(x)

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG