A tájékoztatás szerint 51 esetben a kárigények igazolása kétoldalúan (az iroda nyilvántartása, illetve az utas bizonylatai alapján) megtörtént, ők a kárigényük felét már megkapták.
A Sunport Travel a vagyoni biztosítékát az Uniqa Biztosító Zrt.-nél kötötte, ennek összege a MEKH honlapján közzétett adatok szerint 27 millió 990 ezer forint. |
A maradék 18 szerződésnél (különösen azoknál, ahol az értékesítési folyamatban egy másik utaztatási tevékenységet végző iroda is részt vett) a benyújtott dokumentumok kiegészítésre szorulnak. Minden érintettől levélben kérték az iratpótlást, a dokumentumok beérkezése és feldolgozása folyamatos.
A közlemény szerint beérkezésüktől függően, várhatóan július végéig az összes dokumentált kárigény teljesítésére sor kerülhet a biztosítékból fennmaradó összeg erejéig.
Az utazási iroda honlapja |
A Sunport Travel június elején jelentett csődöt, kizárólag Törökországba szállított volna utasokat. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) ezt követően visszavonta az utazásszervező engedélyét, és június 11-én törölte az utazási vállalkozók hatósági nyilvántartásából jogszabálysértés miatt.
Megállapították, hogy a Sunport Travel az utasait az utazási szerződésben meghatározott esedékességkor nem utaztatta el és a befizetett részvételi díjakat nem fizette vissza, illetve nem is képes az előlegek, részvételi díjak visszafizetésére sem.