A közlemény szerint a termelők 2006-ban elestek az elkülönített cukortámogatástól, ugyanis a hazai jogszabályok nem tették lehetővé az uniós forráshoz való hozzájutást. A cukorrépa-termelők az Európai Unió Bíróságához fordultak. A testület 2009-ben az eredeti nemzeti szabályozást az európai uniós szabályozással ellentétesnek ítélte meg - emlékeztet a VM.
Ez év októberétől a kormány kifizeti az érintett gazdálkodóknak a 240 millió forintos támogatást, amelyhez a jogszabályi környezet megteremtését az EU Bíróság döntését követően sem biztosította az előző kormány. Több mint 300 gazda kaphatja meg az évek óta elmaradt támogatását - hangsúlyozza közleményében a szaktárca.
A minisztérium arra is emlékeztet, hogy Magyarországon a rendszerváltozás idején még 12 cukorgyár működött. A privatizáció során az üzemek külföldi tulajdonba kerültek, majd az EU 2006-os reformjával visszaszorította a cukorgyárak termelését. Mára mindössze egy, külföldi tulajdonban lévő cég működik Kaposváron, ahol csupán a hazai cukorszükséglet harmadát állítják elő.
A közlemény szerint a szocialista kormányok idején az uniós csatlakozáskor kiharcolt 402 ezer tonnás magyar cukorkvóta 75 százalékát visszaadta az ország Brüsszelnek. Az évi cukorfogyasztás 300 ezer tonna körüli, így az ország importra szorul.
A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!
Klasszis Befektetői Klub
2026. január 27., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Újra járnak a repülők Ferihegyen
4 perce
-
A kanadai miniszterelnök olyat tesz, amire majd tíz éve nem volt példa
24 perce
-
Mégsem dőlhet hátra Hernádi Zsolt a szerbiai bevásárlás miatt
42 perce
-
A Mol sítalpakat kapott – elszaladt kedd délután
körülbelül 1 órája
-
Milyen állampapírt vegyünk? – kisbefektetők védőernyő alatt
körülbelül 1 órája
-
Az Airbus ezért lehet büszke a tavalyi évre
2 órája
-
Nagy dobásra készül a CPAC Hungary konferencia – eljön Donald Trump?
2 órája
- Rossz hír érkezett a madárinfluenzáról Magyarországon
- Ismét kiváló éven vannak túl a nyugdíjpénztárak
- Kigyulladt az elitgimnázium épülete Budapesten
- Az MBH Bank is besegít Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea felcsúti pezsgőfürdős apartman projektjébe
- Pofont kapott a forint – nézze meg, mennyiért adják az eurót!
- Mától életbe lép a zéró tolerancia a drogokra
- Vergődik a gazdaság, miközben féligazságot ismételget a magyar kormány
- Fegyveres csoportok vadásznak amerikai állampolgárokra 2026. január 11. 10:01
- A mosoly fagy az arcára annak, aki csütörtökön tankol 2026. január 8. 10:27
- Megint felvett 3 milliárd eurónyi hitelt a magyar kormány – de milyen kamatra? 2026. január 8. 08:39
- Az Orbán-kormány egy újabb, súlyos bűncselekményekkel vádolt politikusnak adott menedékjogot 2026. január 12. 10:02
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek 2026. január 3. 07:11
- Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 5. 07:36
A kanadai miniszterelnök olyat tesz, amire majd tíz éve nem volt példa
Mark Carney kedden Kínába utazik.
Mégsem dőlhet hátra Hernádi Zsolt a szerbiai bevásárlás miatt
A szerb államfő az Emírségekben is tárgyal az orosz NIS többségi részesedés eladásáról.
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Ónos eső miatt adott ki rendkívüli felhívást a Kormányzati Tájékoztatási Központ
14:55
-
Sior: rajzok haza 59.
13:41
-
Sulyok Tamás kitűzte a 2026-os országgyűlési választás dátumát
11:44
-
Évtizedes tél: „hótörő” személyvonat vágott utat Szilvásváradig - VIDEÓ
09:47
-
A pénzügyminiszter már a lakossági megtakarításokat is tőzsdére vinné
09:08
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek
2026. január 3. 07:11
-
Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 5. 07:36
-
Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
2025. december 27. 16:28
-
Kemény lépés a Fehér Háztól: Venezuelát már csak az Egyesült Államok által jóváhagyott tankerek hagyhatják el
2026. január 13. 08:17
-
Ha ezt Trump megcsinálja, összeomlik a NATO?
2026. január 12. 16:28
-
Trump veszélyes játékba kezdett – nem akárkit fenyeget igazságügyi minisztériuma
2026. január 12. 18:46
-
Tényleg lőttek Kubának? A CIA ellentmond Donald Trumpnak
2026. január 12. 19:08
-
Aldi-igazgató: Az árrésstop indokolatlan, a nagy láncok többsége tavaly veszteséges volt
2026. január 13. 05:43
Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. 
