Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere fontosnak tartja, hogy a szakemberek és a lakosság is megismerkedjen az új, energiahatékony és környezetkímélő autóbuszokkal, s minél több járműtípusról szerezzenek személyes tapasztalatot. Ennek érdekében a város a többi között a Hess, Solaris, Volvo és más autóbusz gyártók járműveinek a bemutatását is tervezi - tette hozzá a polgármester.
Ingo Fröhlich, az EvoBus Hungária Kft. ügyvezető igazgatója Mercedes-Benz Citaro BlueTec-Hybrid autóbuszról elmondta: a 18 méter hosszú járművet a 2010. decemberi próbaüzemet követően Stuttgartban állították be elsőként. Azóta Rotterdam, Krefeld, Mühlheim, Drezda és Hamburg is mellette döntött.
Az ügyvezető igazgató gumikerekeken guruló villamosnak nevezte a járművet, az eddig egyetlen olyan hibridbuszt, amely akár öt kilométeres távot is képes tisztán elektromosan, dízelmotor nélkül megtenni. A járműnek nincs váltóműve, teljesen rángatás-mentesen, komfortosan siklik.
A Mercedes-Benz számításai szerint 2015-ben az újonnan megrendelt városi buszok 10-15 százaléka hibridhajtású lesz. Ingo Fröchlich szerint külsőre semmi különbség sem vehető észre a hagyományos dízel-buszhoz képest, eltekintve attól, hogy ez a jármű valamivel magasabb a tetőre épített akkumulátorok miatt. A férőhelyek száma 140, ebből 48 ülőhely. A Mercedes-Benz Citaro hibridhajtású autóbuszát pénteken délután menet közben is kipróbálhatják Kecskeméten az utasok, mert hat vonalon egy-egy útra menetrendszerűen bekapcsolódik a helyi tömegközlekedésbe.
Kecskemét a helyi közösségi közlekedés fejlesztésének a keretében hibridhajtású buszok beszerzését tervezi közbeszerzési eljárással. A város vezetői szerint fontos, hogy a lakosság megismerkedjen a hibrid hajtású buszokkal és minél több járműtípusról szerezzen tapasztalatokat. Ezért több autóbuszgyártó hibrid buszait is megismerhetik a kecskemétiek, elsőnek a Mercedes hibride mutatkozott be.
A rovat támogatója:
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Elégedettek lehetnek a világ legnagyobb kapitalistái
13 perce
-
2025 a vámok éve volt: Trump miatt új gazdasági fogalmakkal kell ismerkednünk – Klasszis Podcast
körülbelül 1 órája
-
Harminc országból rendel vissza nagykövetet az Egyesült Államok
11 órája
-
Benzinkúton éjszakáznak, holnap is tüntethetnek a kamionosok
11 órája
-
Magába zuhant a forint hétfőn
12 órája
-
Végre elkészült az első kínai út Romániában, mégis áll a bál
12 órája
-
Történelmi csúcson a BUX-index, a Mol is erős napot zárt
13 órája
Mfor.hu Top24
- Nőni fognak az élelmiszerárak – a gazdák is beálltak a tüntető kamionosok mellé
- Óbudát is elárasztották a kamionosok – nagyon kiakadtak Lázár Jánosékra (videó)
- Rejtély, hogyan vehetné meg a Mol a szerb NIS-t, miközben orosz kapcsolatai vannak
- Kiderült, ki fogta le Orbán Viktor kezét Brüsszelben
- „Nem látszik a sor vége” – így közelednek az ideges kamionosok Budapest felé (videóval)
- Hiába írt alá Lázár János, megbénulhat hétfőn a főváros
- Avatni megy Kenderesre Orbán Viktor
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
KKV
Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV
Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda.
KKV
Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
Heti top
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Megszületett a döntés Brüsszelben – Ursula von der Leyen vagy Orbán Viktor lehet a boldogabb? 2025. december 19. 06:43
- Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről 2025. december 22. 08:37
Havi top
- Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva 2025. december 10. 15:45
- Menekülés Magyarországról: közel 150 ezer magyar már Ausztriában dolgozik 2025. november 24. 10:32
- Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot! 2025. november 26. 18:48
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Elégedettek lehetnek a világ legnagyobb kapitalistái
Emelkedéssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
13 perce
Makro / Külgazdaság
Benzinkúton éjszakáznak, holnap is tüntethetnek a kamionosok
Ha a kormány nem teljesíti a követeléseiket.
11 órája
Részvény / Deviza / Áru
Magába zuhant a forint hétfőn
330 fölött a dollár, egekben a svájci frank.
12 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Kutyás karácsony a Hospice osztályon
20:02
-
Amikor a TISZA nyer, azután fellélegezhet az ország és Eger is -interjú a TISZA egri jelöltjével, dr. Bódis Péterrel
19:50
-
Halálos gázolás történt az Eger–Füzesabony vasútvonalon
17:32
-
Elhunyt Chris Rea
17:13
-
Megindultak a tiltakozó kamionosok Budapest belvárosa felé, a Hősök terére csak ötven járművet engednek be
13:59
legolvasottabb
-
Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva
2025. december 10. 15:45
-
Menekülés Magyarországról: közel 150 ezer magyar már Ausztriában dolgozik
2025. november 24. 10:32
-
Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot!
2025. november 26. 18:48
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót és a dollárt most
2025. december 10. 19:11
top 24
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről
2025. december 22. 08:37
-
Ennyi forintot adnak most egy euróért
2025. december 22. 08:07
-
Döntött egy svájci bíróság: az egész világon aggódhatnak a multik
2025. december 22. 10:29
-
Hiába szedett be sokkal többet a magyar állam – még sokkal többet költött
2025. december 22. 12:33




