1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

KKV
Az építőipari termelés volumene 2010 júliusában 4,6%-kal csökkent a 2009. júliusihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal
Az építőipari termelés volumene 2010 júliusában mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 4,6%-kal csökkent a 2009. júliusihoz képest. 2010 első hét hónapjában a termelés 12,3%-kal kisebb volt, mint egy évvel korábban - - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A termelés az idén minden hónapban kisebb volt az egy évvel korábbinál, a legnagyobb visszaesés júniusban volt, akkor a bázishoz képest 19,7 százalékos csökkenést mért a hivatal. Júliusban a korábbi hónapokban megfigyeltnél kisebb volt az építőipari termelés csökkenésének mértéke.

A két építményfőcsoport termelése ellentétesen alakult. Az épületek építésének volumene 3,1%-kal magasabb volt az egy évvel korábbi alacsony bázisnál – a növekedésben ipari, kereskedelmi és felsőoktatási épületek építésének is szerepe volt; az adat tartalmazza az épületek szerkezetépítése mellett az azokon végzett szak- és szerelőipari munkákat is. Az egyéb építményeken végzett munkák volumene továbbra is jelentősen elmaradt az előző évitől: júliusban 11,2%-kal kisebb volt a 2009. júliusinál, elsősorban az útépítéssel foglalkozó szervezetek termelésének jelentős visszaesése miatt, amit a közműépítéssel foglalkozó szervezetek termelésének emelkedése nem tudott ellensúlyozni. Az egyéb építmények építésének előző évi bővülését okozó, költségvetésből finanszírozott nagy projektek többsége befejeződött.

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene 4%-kal bővült az egy évvel azelőttihez képest. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 2%-kal kisebb, az egyéb építményeké 8,5%-kal magasabb volt a 2009. július véginél.

A júliusban kötött új szerződések volumene 23%-kal kisebb volt az előző évinél. Ezen belül az épületek építésére 2,5%-kal nagyobb, az egyéb építmények építésére több mint egyharmadával kisebb volumenű új szerződést kötöttek. A jelentős visszaesés a 2009 júliusában út- és vasútépítésekre kötött nagyértékű szerződések miatti magas bázis következménye.

Privátbankár

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG