1p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

KKV
Az autóbusz- és trolibusz üzemeltetési ágazat önálló divízióban működhet október elsejétől - közölte a cég. A BKV Zrt. igazgatósága csütörtöki ülésén tárgyalta a cég szervezeti átalakulásáról szóló előterjesztést, és az igazgatóság egyetértett a változásokat összefoglaló koncepció elveivel.

A tájékoztatás szerint az átalakítás kettős célt szolgál: egyrészt az autóbusz-ágazatban a járatkimaradások csökkentését, a karbantartási folyamatok jelentős javítását, illetve a mainál világosabb, számon kérhető felelősségi viszonyok megteremtését.

Jelezték, a Fővárosi Közgyűlés döntése egy folyamatot indított el, amelynek első lépése a BKV buszágazatának külön, továbbra is köztulajdonban maradó társaságba történő leválasztásának előkészítése mellett, a belső szervezeti átalakítás.

Emlékeztettek arra, hogy a BKV 2007 óta centralizált forgalmi és műszaki szervezetekben működött, mely a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) létrehozásáig és a megrendelői funkciók átvételéig indokolt is volt. Most azonban, mint írták, eljött az ideje a mára kizárólag üzemeltetői feladatokat ellátó BKV átszervezéséhez, hiszen "nem jó állapot az, hogy a buszvezetőnek és a szerelőnek az első közös felettese a vezérigazgató".

Közölték, a telephelyi szintű felelősségi viszonyok, a forgalmi és műszaki dolgozók irányításáért is felelős buszüzemeltetési szakterület létrehozása azt szolgálja, hogy számon kérhetőek legyenek a vezetők, és világosabbak a felelősségi viszonyok. Hozzátették: az átalakítás nyomán jobb karbantartási folyamatokat és kevesebb járatkimaradást kívánnak elérni.

A BKV buszágazatának Fővárosi Közgyűlés által tervbe vett, és jelenleg még vizsgálat alatt levő külön társaságba szervezése azt is szolgálná, hogy a buszágazat képes legyen önálló finanszírozásban versenyre kelni a magántulajdonú operátorokkal.

Azt írták, hogy a tervek szerint várhatóan a trolibusz ágazatból a járművek üzemeltetése és a járművezetők foglalkoztatása kerül az új divízióhoz, az áramellátási rendszer működtetése nem, így a szakszervezetek által pénteken megfogalmazott aggály alaptalan, az infrastruktúra fenntartásának költségei nem keverednek majd a buszüzemeltetés költségeivel.

A BKV közleményében a két fő szakszervezet pénteki közlésére utalt; e szervezetek akkor azt jelezték: nem értenek egyet azzal, hogy a BKV-n belül az autóbusz- és trolibuszüzem külön divízióba kerüljön.
Nemes Gábor, az Cinkota Autóbuszközlekedési Szakszervezet elnöke az MTI-nek azt mondta, szerinte csak akkor lehet eredményes a leválasztás, ha a BKV jelenleg fennálló, mintegy 60 milliárd forintos külső adósságát rendezik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG