1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

KKV
Etikus hekkerek tapasztalatai szerint a hazai cégekhez, sőt az államigazgatás egyes rendszereibe is könnyű betörni. Sok helyen még a jelszavak bonyolultságára sem figyelnek
A május 12-én megrendezésre kerülő Ethical Hacking konferencia szervezői az előadók segítségével látképet készítettek a hazai vállalatok és államigazgatási szervek informatikai biztonságáról. A közel 200 rendszer átvizsgálása után készített elemzésből többek között az derült ki, hogy a céges weboldalak több mint harmada egyáltalán nem biztonságos.

“Bár az ország számos kiváló, nemzetközi szinten is elismert biztonsági szakemberrel rendelkezik, a hazai cégek összességét tekintve sajnos mégis az mondható el, hogy a legtöbb vállalati rendszer esetében meglehetősen könnyű dolga lenne egy rossz szándékú behatolónak” – mondta Keleti Arthur, a KFKI Rendszerintegrációs Zrt. IT biztonsági stratégája.

A felmérés alapjául szolgáló rendszerek és azok üzemeltetői a piaci és az államigazgatási szektorban egyaránt rosszul szerepeltek. Az IT infrastruktúrát belülről vizsgálva a mérnökök minden esetben találtak olyan, nem egyszer kritikus alrendszereket, amelyekben a lehető legegyszerűbb jelszavakat (admin/admin, admin és semmi, admin/admin1234) használták a rendszergazdák.

A külső vizsgálatok 30-40%-ánál is hasonló eredményre jutottak a szakemberek. „A legtöbb, etikus hekker módszerekkel felmért weboldal esetében egyszerű támadások (pl. SQL Injection vagy XSS) bevetése is elég volt, pedig a betörési tesztet kérő cégek 80%-a pozitív eredményben reménykedett. Az imént említett kedvezőtlen adatok valószínűleg még riasztóbbak azon vállalatok körében, ahol eddig nem történt a biztonsági hiányosságokat feltáró etikus hekkelés” – tette hozzá Keleti.

„Ha jó nevű világcégek is milliós nagyságrendben veszítenek el felhasználói adatokat - mint például legútóbb a Sony -, akkor nekünk is be kell látnunk, hogy új szemléletre van szükség adataink megvédésére” – mondta Fóti Marcell, a konferencia szervezője.

Privátbankár

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG