2p
KKV
Fiktív számlákkal mintegy 900 millió forint adóhiányt okoztak egy cégháló tagjai, akiket kedden vettek őrizetbe.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség ügyészei a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatallal együttműködve összehangolt intézkedésben országszerte házkutatásokat tartottak és 16 embert bűnügyi őrizetbe vettek.

A gyanú szerint a cégeikkel takarítási és vagyonvédelmi tevékenységet ténylegesen végző gyanúsított vállalkozók 2011-2014-ben egy alvállalkozói céghálózatot hoztak létre és működtettek.

Ennek oka az volt az ügyészség szerint, hogy egyrészt a gyanúsított vállalkozók a létrehozott cégek fiktív számláinak kibocsátásával és a tényleges takarítói, biztonsági őri tevékenységet végző anyacégek általi egyidejű befogadásával csökkentsék az áfafizetési kötelezettségüket, másrészt több ezer munkavállalójukat - a közterhek megfizetésének elkerülése érdekében - a ténylegesen működő anyacégek helyett a céghálózat fantomizálásra váró cégeinek alkalmazottjaiként jelentsék be.

A gyanúsítottak hierarchiát kiépítve, összehangoltan irányították a bűnszervezetet, arra is gondjuk volt, hogy a fiktív cégeket néhány havonta fantomizálják azzal, hogy azokat ukrán vagy kínai - külön erre a célra az országba beutaztatott, majd az országból kiutaztatott - magánszemélyeknek értékesítsék. A bűnszervezet működtetésében több könyvelő és egy adóellenőr is segédkezett.

Az őrizetbe vételekkel párhuzamosan vagyon-visszaszerzési eljárást is lefolytattak, így a házkutatások eredményeként a költségvetésben okozott mintegy 900 millió forint adóhiány jelentős részét biztosították és visszaszerezték. A Budapesti Nyomozó Ügyészség az összes gyanúsított letartóztatását indítványozza.

Címkék: KKV NAV Pénzügyőrök
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG