Sólyom Ferenc a cég ügyvezetője mint elmondta, egyik legjelentősebb gépbeszerzésük egy számítógép vezérlésű szerszámgép, amely hat méter széles és két méter magas acélszerkezetek megmunkálására képes. A fejlesztéshez a cég pályázaton nyert ötven százalékos támogatást.
Kiket keresnek?
Az utóbbi hónapokban mintegy harminc százalékkal nőtt a cég rendelésállománya, ezért ötven új munkatársat tudnának azonnal alkalmazni. Jellemzően lakatost, hegesztőt, horizont esztergályost és gépgyártásban járatos üzemmérnököket keresnek.
Mivel a vállalat egy munkásszállót is kialakított a gyár területén, munkaerő gondjaik megoldására a határon túli területekről is toboroznak jelentkezőket - mondta el Sólyom Ferenc.
Főleg exportra
Az ASG korábban a tatabányai szénbányák központi műhely-üzeme volt, ma 95 százalékban exportra termelő vállalat, 200 saját és 75 kölcsönzött dolgozóval. A vállalat 2013-ban 2,8 milliárd forint árbevételt ért el.
Gyártanak hidraulikus ollókat földmunkagépekhez, autódaruk teherviselő alkatrészeit, földalatti bányagépek acélszerkezeteit, illetve tengeri kotróberendezéseket. A termékek nagy része egyedi, vagy kis szériában gyártott munkadarab. Vevőik között megtalálható az Atlas-Copco, a Caterpillar, a Joy, a Sandvik és a Terex Demag is, mondta a cég vezetője.