1p
KKV
Szoftveres hiba miatt állhatott le egy Alstom Metropolis szerelvény vasárnap délelőtt a 2-es metróvonal Keleti pályaudvari állomásán, emiatt a metrók helyett pótlóbuszok közlekedtek egy órán keresztül a Deák Ferenc tér és az Örs vezér tere között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV vasárnap.

A közlekedési társaságok közleménye szerint, a szerelvény utasok nélküli próbafutást végzett az alagútban, a járművön ott voltak az Alstom és a BKV szakemberei. A szerelvényt az állomásról egy másik húzta ki, a szoftveres hiba elemzése folyamatban van, ennek kijavítása, esetlegesen új szoftver telepítése az Alstom feladata. Az eddigi programhibákat javító újabb szoftvert hamarosan telepítik az összes, már futó szerelvényre is - olvasható a BKK és a BKV közös közleményében.

Az új járműnél kisebb hibák még előfordulhatnak, amelyek csak a forgalomban mutatkoznak meg, de a gyártótól csak hibamentes szerelvényeket vesznek át. Hozzátették, hogy az eddig felmerült problémák könnyen kezelhető rendellenességek voltak, az utasok biztonságát veszélyeztető hiba nem fordult elő. Az Alstomot a szerelvények gyártójaként a BKV szakemberei minden hibáról azonnal tájékoztatják, azokat a gyártó köteles garanciális körben javítani.

A francia Alstom-cég 22 szerelvényt gyárt a 2-es vonalra 150 millió euróért, az első szerelvény szeptember elején állt forgalomba Budapesten.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG