2p
KKV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei illegális fémtelepet számoltak fel Budapesten, és több mint 25 tonna fémhulladékot foglaltak le.

 

 

Az adóhivatal emberei a XVII. kerületben váratlan ellenőrzést tartottak egy ingatlanon, ahol előzetes információk alapján illegálisan működő fémátvevő telep működött.

A pénzügyőrök az udvaron és az ingatlan melléképületeiben nagy mennyiségű, 25 tonnányi fémhulladékot találtak, de előkerült 4 darab digitális mérleg is. A fémhulladékok között érzékeny fajkódú ipari elektromos réz- és alumínium-kábelek is voltak.

 

 

A telep tulajdonosa elmondta, hogy több mint 20 éve kereskedik ilyesmivel, azonban az ingatlanon talált fémhulladékok eredetéről semmilyen okmányt nem tudott bemutatni.

Többszörös hiba

A nyilvántartásokból az ellenőrzést végzők megállapították, hogy a férfi az új fémkereskedelmi jogszabály (fémtv.) hatálybalépése, azaz 2013. november 25. óta több mint 31 tonna fémhulladékot értékesített engedéllyel rendelkező fémkereskedőnek.

 

 

A pénzügyőrök – illegális fémkereskedelmi tevékenység miatt – az udvaron talált 3,5 millió forint értékű, több mint 25 tonna hulladékot lefoglalták, és törvénysértés miatt eljárást indítottak.

Mivel a hulladékok gyűjtése, tárolása és ártalmatlanítása is engedély nélkül történt, hulladékgazdálkodás megsértése bűncselekmény elkövetése miatt is felelnie kell a tulajdonosnak. Az engedély nélkül folytatott illegális tevékenység miatt mintegy 10 millió forint bírság kiszabása várható.

A NAV vizsgálatot indított azok ellen is, akik a fémhulladékokat átvették. Amennyiben bebizonyosodik a szabályszegésük, úgy ellenük is eljárás indul. Az udvaron talált ismeretlen eredetű ipari elektromos réz és alumínium kábelek eredetének megállapítására szintén vizsgálat indult.

 

 

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG