A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint tavaly május és idén június között egy Szent István körúti üzletben értékesítették a hamis jegyeket.
A BKK munkatársai és a rendőrök kedden jelentek meg az üzletben, és elfogták az ott dolgozó 21 éves fiatalembert. Később előállították 25 éves társát is, aki a hamis jegyeket rendszeresen beszerezte a 32 éves, román állampolgárságú beszállítótól.
Komolyabb hamisítás
A nyomozók az üzletben 681 feltételezhetően hamis vonaljegyet találtak, a beszállítónál pedig - akit szerdán őrizetbe vettek - 700 hamis jegy volt.
A beszállító ellen csalás, a két magyar fiatalember ellen hamis magánokirat felhasználásának megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. A rendőrség kezdeményezte a román állampolgár előzetes letartóztatását.