Ahogy arról a Privátbankár beszámolt, a társaság már szeptemberben indult volna, de az engedélyeket nem kapta meg. Közben vidéki repülőterek bevonásáról is gondolkodnak a társaságnál, amelyekről "gyűjtőjáratokat" indítanának Budapestre mindaddig, amíg az utasok száma el nem ér egy bizonyos létszámot.
A Sólyom vezérigazgatója most azt közölte az MTI-vel, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól kapott jelzés alapján arra számít, hogy a légitársaság október közepére megkapja az engedélyeket a tevékenység folytatásához, és így még az idén elindulhatnak a járatok; a tervek szerint a hatóság jövő héten végzi az első gép, az "Álmos" légialkalmassági ellenőrzését.
Vágó József az MTI-nek azt mondta: "jelen pillanatban nem látok olyan körülményt, amely alapján a Nemzeti Közlekedési Hatóság visszatarthatná az engedélyek kiadását". A tervek szerint a Sólyom légitársaság november 1-jétől vagy december 1-jétől már repülne, az időpont attól függ, hogy akkor hány átvett repülőgépük lesz és hány útvonalra rendelkeznek majd repülési engedéllyel.
Kijelentette: az engedélyek kézhezvételét követően a légitársaság egy-két héten belül meghirdeti az előzetes menetrendet. Az online jegyértékesítéshez szükséges rendszer augusztus 31-re elkészült.
Hamarosan engedélyt kaphat az Álmos
Vágó József megismételte korábbi kijelentését, hogy először a nagy európai városokba szeretnék elindítani a menetrend szerinti repülőjáratokat Budapestről London, Párizs, Frankfurt, Amszterdam, Stockholm, Milánó útvonalakon. Lehetséges, hogy már 2 repülőgéppel is elkezdenek repülni 2-3 városba naponta menetrend szerint, de nagyobb a valószínűsége annak, hogy megvárják mind a hat lízingelt gép hatósági engedélyét.
A légitársaság három gépét készítette fel műszakilag a hatósági átvételre, de egyelőre a Nemzeti Közlekedési Hatóság még egyetlen gépükre sem adott ki olyan engedélyt, amellyel repülni lehetne. A tervek szerint a jövő héten első gépüket, az "Álmost" a közlekedési hatóság emberei átveszik.
A gépek átvételére vonatkozó hatósági eljárás két részből áll, a lajstromba vételből - ez az "Álmos" esetében már megtörtént - és a légialkalmassági felülvizsgálatból, amely a jövő héten várható. A másik két Sólyom-repülőgép a hatósági eljárásra vár, az átvétel nem a légitársaság miatt húzódik - tette hozzá a vezérigazgató.
Már több mint 70-en dolgoznak a cégnél
Vágó József kitért arra, hogy meghívottként részt vettek a vidéki repülőterek szövetségének pénteki éves közgyűlésén, ahol két együttműködési területet ajánlott a Sólyom légitársaság. Az egyik szerint négy vidéki reptér igényei alapján Győrből, Sármellékről, Pécsről és Debrecenből a Sólyom regionális charter járatokat indítana, és ha jövőre elindítják Budapestről a tengeren túli repülőjárataikat, akkor ezekre a négy vidéki repülőtérről lehetséNemzeti Közlekedégesnek tartanak budapesti ráhordást kisebb turbólégcsavaros repülőgépekkel. A másik együttműködési lehetőséget abban látják, hogy a pilóták, műszaki és egyéb szakemberek képzésébe a vidéki repülőterek, oktatóközpontok is bekapcsolódnának.
A vezérigazgató tájékoztatása szerint a Sólyom légitársaság jelenleg 73 teljes munkaidős alkalmazottat foglalkoztat. Az első bérfizetés megtörtént, az augusztusi fizetésüket szeptember 10-én mindenki megkapta. A cégvezetéshez, a légiközlekedési szolgáltatáshoz szükséges munkaerő-állománnyal rendelkeznek, és büszkék arra, hogy nemzetközi szinten elismert légügyi vezető szakemberek vállaltak náluk állást, a dolgozók döntő többsége volt maléves munkavállaló, ez azt mutatja, hogy megvan a bizalom a cég iránt - mondta Vágó József.
A társaság vezérigazgatója szerint akár korábban is elindulhatnak.
A rovat támogatója:
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
2025 legjobb építészeti és dizájn-dobásai
14 órája
-
Brüsszel beszólt Washingtonnak
14 órája
-
Szörnyű tragédia történt – már meg is van az oka
15 órája
-
Zelenszkij felfedte a Trumppal közös béketervét
15 órája
-
Robbantásos merénylet a Kremltől délre
15 órája
-
Trump már megkapta a karácsonyi ajándékát
17 órája
-
Megint szívhatják a fogukat a kamionosok
17 órája
Mfor.hu Top24
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
KKV
Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV
Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda.
KKV
Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
Heti top
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Óriási a baj, mindkét szuperhatalom kezdi bezárni a kapuit a németek előtt 2025. december 23. 16:00
- Valakik százmilliárddal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt 2025. december 23. 12:43
- Megszületett a döntés Brüsszelben – Ursula von der Leyen vagy Orbán Viktor lehet a boldogabb? 2025. december 19. 06:43
Havi top
- Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva 2025. december 10. 15:45
- Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot! 2025. november 26. 18:48
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
Friss
Nemzetközi
Brüsszel beszólt Washingtonnak
Az Európai Bizottság elítélte, hogy kitiltottak öt európai tisztségviselőt az Egyesült Államokból.
14 órája
Nemzetközi
Zelenszkij felfedte a Trumppal közös béketervét
Az ukrán elnök szerint ez lehet az alapja al háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásoknak.
15 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
GELATISSIMO 2026: Európa legjobb fagylaltkészítői Stuttgartban mérik össze tudásukat
09:17
-
Dubaj is készül már az ünnepekre
07:08
-
Félrevezette utasait a Ryanair – az olasz versenyhatóság keményen lecsapott
14:54
-
Port Polska: már épül Európa legnagyobb repülőtere
08:48
-
Akadálymentes peron lesz a Keletiben – változik több vonat végállomása
08:39
A vidék hírei
-
Rekordméretű napelempark épülhet Heves megyében
14:12
-
Sior: rajzok haza 54.
09:55
-
Karácsonyi Magyar Közlöny: nő a minimálbér, bővülnek az otthontámogatás szabályai
09:50
-
Börtönt kaphat, aki megkérdőjelezi a Beneš-dekrétumokat Szlovákiában
07:56
-
Feltámadó északkeleti széllel érkezik a hideg levegő
07:45
legolvasottabb
-
Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva
2025. december 10. 15:45
-
Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot!
2025. november 26. 18:48
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót és a dollárt most
2025. december 10. 19:11
top 24
-
Zárolt orosz vagyon: a hitelminősítő is reagált Brüsszel döntésére
2025. december 24. 09:46
-
Megint szívhatják a fogukat a kamionosok
2025. december 24. 12:58
-
Szörnyű tragédia történt – már meg is van az oka
2025. december 24. 15:07
-
Fityiszt mutatott a bíróság Trumpnak
2025. december 24. 08:56
-
Mit mond a nemzetközi jog Donald Trump venezuelai blokádjáról?
2025. december 24. 11:58




