A Napi Gazdaság cikke szerint a döntés hátterében két tényező húzódik meg: egyrészt megszűnt a Splash modell, valamint az eredeti SX4 gyártása. Utóbbinak van egy változata, az SX4 S-Cross, amelynek egy évvel ezelőtt volt a bemutatója. Jelenleg tehát két modell, az S-Cross és a Swift készül Esztergomban.
A másik ok, hogy egy újabb autó gyártásának előkészítése is folyik, amihez állítani kell a gyártósorokon, a gépeken. Az új modell, a Vitara sorozatgyártása a jövő év elején kezdődik.
A Suzukinál arra számítanak, hogy ennek ellenére is hozni tudják a 2014-re kitűzött gyártási darabszámot, vagyis továbbra is azt tervezik, hogy körülbelül 150 ezer autó gördül le a gyártószalagról idén.
Ruska Viktória a lapnak elmondta, hogy a műszakban dolgozók átszervezésével kezelik a visszafogottabb termelést, és az új modell sorozatgyártásának elindítása után ismét szükség lesz a két műszakra.