1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

KKV
Májusban a gazdasági növekedés mérséklődése mellett csaknem 16 százalékkal bővültek az autóeladások Kínában a tavalyi év azonos időszakához képest - jelentette a kínai autógyártók szövetsége. A világ legnagyobb autópiacán májusban 1,61 millió új autó talált gazdára. Az első öt havi értékesítés meghaladta a 8 millió darabot, ami 1,7 százalékos emelkedés 2011 első öt hónapjához képest.

Kínában a személyautók eladása az első öt hónapban 5,48 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a haszongépjárműveké 10,31 százalékkal csökkent. Megfigyelők szerint a piac stabilizálódik, még ha az értékesítés növekedésének tendenciáját az alacsony bázisszámok is magyarázzák. Az egy évvel korábbi állapotot ugyanis nagyban befolyásolta a március közepi cunami Japánban, ami visszavetette a szigetország autógyártását.

Szakmai körökben elterjedt, hogy Kína újabb intézkedéscsomaggal igyekszik ösztönözni az új és energiatakarékos autók vásárlását. Ez - a már jól bevált módon - lökést adna a gazdasági növekedésnek, amely az első negyedévben közel három év legalacsonyabb szintjére, 8,1 százalékra süllyedt. Egyes szakértők viszont úgy gondolják, a korábbi válságperiódusban alkalmazott serkentő intézkedések jelentős többletkapacitás kialakulásához vezetnének.

A járműgyártás májusban szerény mértékben járult hozzá az ipari termelés 9,6 százalékos éves bővüléséhez. A szakmai statisztikák szerint az eladások haszonélvezői elsősorban nem a kínai autógyárak voltak, hanem a külföldi márkák. A General Motors Co., és vegyesvállalatai májusban 231 183 autót adtak el, 21 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A Ford Motor Co. személyautó üzletága 23 százalékos bővülést könyvelt el egy év során, ami 34 550 darab eladását jelentette, míg a személyautók és a haszongépjárművek együttes eladásai 8 százalékos növekedést mutattak ugyanebben az időszakban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG