Szeptember 26-án, szerdára virradó éjjel a 3-as metró Kőbánya-Kispest és Határ út állomásai közötti felszíni szakaszról a vízelvezető árok rácsos fedelét ismeretlen tettesek ellopták. A rongálás 142 méter hosszú szakaszt érint. A cselekmény a forgalmat ugyan nem akadályozza, azonban a fémből készült rács eltulajdonítása jelentős, a szakértők szerint körülbelül 1 millió forintos kárt okozott.
A Budapesti Közlekedési Központ és a BKV lehetőségei szerint mindent elkövet azért, hogy a fémlopásokat megakadályozza - a rendőrségen tett feljelentéseknél azonban több kell
A BKK és a BKV ezért folyamatosan kéri a lakosság együttműködését, hiszen - mint mondják - a közösségi közlekedés biztonságos és folyamatos fenntartása mindannyiunk közös érdeke.
Ezért, ha bárkinek olyan információja van az elkövetők személyével, illetve az esetekkel kapcsolatban, ami segítheti a nyomozást, vagy ha valaki bármilyen gyanús, lopásra utaló jelet észlel valamelyik pályaszakaszon, kérjük, azonnal hívja a rendőrség 107-es, illetve 112-es segélyhívó telefonszámait, de közvetlenül is jelezheti azt a BKK ügyfélszolgálatán a +36 (1) 258-4636-os telefonszámon, illetve a bkk@bkk.hu e-mail címen.
A fémrácsokat is lopják már a budapesti metróból, ha ez a közlekedést nem is akasztja meg, a kár így is 1 millió forint. A lakossághoz fordul a BKK segítségért.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Orbán Viktor Donald Trumpnál panaszkodott „Magyar” támadására
5 perce
-
Kína szorít egyet ritkaföldfém-fegyvere markolatán
30 perce
-
A Mol nagyot zuhan a tőzsdén
körülbelül 1 órája
-
Fél az AI-tól? Ettől fog majd félni igazán!
körülbelül 1 órája
-
A Duna House erős negyedévvel készül az Otthon Startra
2 órája
-
Emmanuel Macron, Friedrich Merz és Donald Tusk is ide utazik, hogy ünnepeljen
2 órája
-
Éhínség sújtja Gázát – állítják az ENSZ szakértői
2 órája
Mfor.hu Top24
- Sulyok Tamás bekeményített: ők nem magyar állampolgárok többé
- Felkelt a padlóról a forint, de nem bikázta be a pénteket
- Karácsony Gergely: elöregedett a budapesti buszállomány, de a kormány hátráltatja az új beszerzéseket
- Emelkedik, de a lélektani határ alatt marad a benzinár
- Senki nem tudja, meddig, de meghosszabbította a kormány az árrésstopot
- Harmadszor is leállt a Barátság-kőolajvezeték, Szijjártó Péter szerint újabb támadás történt
- Nem akármit intézett éjszaka egy tollvonással Orbán Viktor
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
KKV
Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV
Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda.
KKV
Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV
Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV
Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV
Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV
Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV
Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV
Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
Heti top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Zelenszkij nem fogadhatja el Trump javaslatát 2025. augusztus 17. 10:39
- Zelenszkij baljós bejelentést tett 2025. augusztus 16. 15:24
- MNB-botrány: hihetetlen újabb részletek derültek ki 2025. augusztus 21. 10:05
Havi top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
- Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére? 2025. augusztus 5. 09:08
- Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára 2025. július 31. 10:08
A privátbankár ajánlja
Friss
Nemzetközi
Orbán Viktor Donald Trumpnál panaszkodott „Magyar” támadására
A „Magyar” hívójelű parancsnok vezette az újabb akciót a Barátság kőolajvezeték ellen.
5 perce
Nemzetközi
Kína szorít egyet ritkaföldfém-fegyvere markolatán
Kína a világ vezető ritkaföldfém-szállítója.
30 perce
Részvény / Deviza / Áru
A Mol nagyot zuhan a tőzsdén
A BUX a plusz 1,53 pontos nyitás után csökkent pénteken kora délutánig.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Az amerikai gazdaság elkerüli ugyan a recessziót, de száguldani sem fog
15:03
-
Egyre nehezebb ritkaföldfémekhez jutni
14:02
-
Soha nem látott mértékben estek vissza a Kínába irányuló külföldi működőtőke-befektetések
14:02
-
Orbán Viktor bejelentette árrésstop marad, a kereskedők szerint semmi értelme
12:12
-
Több mint százezer külföldi nézte a budapesti tűzijátékot közvetlen közelről mobiladatok alapján
11:11
Turizmus Online cikkei
-
MTÜ gyorsjelentés: augusztus 20-ai programok vendégszámai
12:12
-
Postakocsiállomástól a designhotelig – a Traunsee partjának különleges helye
11:11
-
Állatkertek éjszakája a debreceni Nagyerdőben
11:11
-
Jason Momoa Budapesten: bemutatta saját készítésű vodkáját
08:08
-
Irodalom és blues egy különleges helyszínen
07:07
A vidék hírei
-
Gyermekfelügyelő ütötte meg a kiskorút
13:59
-
Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült az EKKE oktatója
13:45
-
„Nagyon dühös vagyok” – Trump kézírással reagált Orbán levelére
12:10
-
Rövidített nyitvatartással várja olvasóit a Bródy Sándor Könyvtár augusztus végéig, azután visszaáll a rend
11:09
-
Vágner Ákos polgármesterből csak egy van
08:22
legolvasottabb
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
-
Van egy kis baj, ha most venne eurót
2025. augusztus 11. 18:30
top 24
-
Megvan, miért törölte ki az orosz szót bejegyzéséből Sulyok Tamás
2025. augusztus 21. 16:01
-
Ők nem magyar állampolgárok – Sulyok Tamás lépett, amíg ön aludt
2025. augusztus 22. 09:41
-
Orbán Viktor is megszólalt a Munkácsot ért rakétatámadás ügyében
2025. augusztus 21. 18:46
-
Tanulságos eset: mi történt Romániával, a bezzegországgal?
2025. augusztus 22. 05:49
-
Egyre szánalmasabbá válik Trump lobbizása a Nobel-békedíjért
2025. augusztus 22. 10:25
