1p
KKV
Kilenc taxitársaság csalódottságát fejezte ki szerdán a fővárosi taxirendelettel kapcsolatban tartott egyeztetés miatt. Se a lóerőben, se a csomagtartó méretében, se az autó színében nincs kompromisszum - bár a rendelethez nem is kell.

A taxisok szerint egy javaslatukat sem fogadták el

A társaságok képviselői Tarlós István főpolgármesterrel és Vitézy Dáviddal, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójával egyeztettek a rendelettervezetről kedden. Az Rt5 Taxi, a 6x6 Taxi, a Plus Taxi, a Taxi4, a Max Taxi, a Taxi 2000, a Budapest Taxi, a Mobil Taxi és a Zóna Taxi által aláírt szerdai közleményben azt írták, egyetlen, a rendelet legproblémásabb részeinek változtatásaira tett jogi, és szakmai javaslatukat sem fogadták el.

Októbertől rendeletben uniformizálná a fővárosi taxikat Budapest. A taxisok szerint kevés időt kaptak a felkészülésre, ráadásul sokukat ellehetetleníti az új rendelet. Részletek >>

Hozzátették, hogy emiatt az aláíró kilenc taxitársaság továbbra sem ért egyet a rendelettervezettel, azt jogilag aggályosnak tartják, és álláspontjuk szerint szakmailag jelentős hibákat tartalmaz. Ezek között szerepel a 3-4 ezer jármű cseréje másfél éven belül, az előírt 60 kilowattos motorteljesítmény magas mértéke, a 430 literes csomagtér előírása és a drágán megvalósítható egységes külső. A szervezet 55 kilowattos teljesítményt, 390 literes csomagteret, valamint fehér alapszínt szeretne.

Kép a rendelet-tervezetből - a taxisok inkább fehéret szeretnének

 

Tarlós egyetértésről beszélt

Tarlós István a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott: a legfontosabb kérdésekben egyetértés alakult ki a főváros vezetése és a taxisok között. A lap azt írta: az autók korábban tervezett 60 kilowatt teljesítménykorlátját várhatóan 58-ra csökkentik, és a rendelet 2014 június végén léphet hatályba. Az egységesítés, vagyis a rögzített hatósági ár, a sárga-fekete autószín, a kötelező klíma, a bankkártya-elfogadás és a dohányzási tilalom marad.

A tervezetről április 9-i ülésén tárgyal a Fővárosi Közgyűlés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG