2p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

KKV
Kihirdette a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. az augusztus 12-én kiírt harmadik körös trafikpályázatok eredményét.

Összesen 168 koncesszió talált gazdára Ágasegyháztól Zsámbokig, köztük nyolc miskolci, öt hajdúhadházi, két érdi és egy budapesti is - számolt be róla a vg.hu. A portál szerint azonban nem sikerült nyertest hirdetni 12 koncesszióra.

Hatalmas volt a túljelentkezés, hiszen az NDN korábban a lapnak elmondta, hogy 3824 darab érvényes pályázat érkezett be a céghez. Az elbírálási szempontok nem változtak. A NAV szerdai adatai szerint jelenleg 5552 nemzeti dohánybolt rendelkezik vámhatósági engedéllyel.

A 2014-es költségvetés törvényjavaslatából az is kiderült, hogy a dohánytermékek kiskereskedelmének koncessziós díjából 826 millió forint bevételre számít a kormány. Ez némileg alultervezettnek tűnik, hiszen kétezer fős településig 100 ezer forint, tízezer fős településig 160 ezer forint, tízezer fő feletti településen 200 ezer, míg Budapesten és a megyeszékhelyeken 240 ezer forint a koncessziós díj évente - emlékeztet a portál. Számításaik szerint csak a budapesti 880 trafiknak 211 millió forintot kell fizetnie, a debreceni 104 dohányboltnak pedig 25 millió forintot. A megyeszékhelyek közül Szekszárd ússza meg a legkevesebbel, a 17 trafik után mindössze 4 milliót kell átutalni.

Ahogy arról a Privátbankár korábban, az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint eddig mindenki bukott a trafiktörvényen. Kevesebb cigaretta fogyott és az árusok piacbesztése egyre nő. A 2014. évi költségvetés tervezete azzal számol, hogy jövőre a jövedékiadó-bevételek 15 milliárd forinttal kisebbek lesznek a 2013. évinél. Ezen belül a dohánytermékeknél 12 milliárd, az alkoholoknál 3 milliárd forint az adókiesés. A dohánypiac vesztesége azonban feltehetően ennél sokkal nagyobb is lehet. A cigarettáknál ugyanis már 35 milliárd forint a jövő évre előrevetített jövedékiadó-csökkenés, ami 12% visszaesés. Részletek >>

A most zárult pályázat nyerteseinek listáját a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. honlapján nézhetik meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG