A termelés az év első két hónapjában 3,4 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari termelési index februárban 0,3 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal a Privátbankárral.
Az autóexport nőtt, a feldolgozóipar csökkent
Az ipari export 2013 első két hónapjában 0,3 százalékkal emelkedett, míg februárban 2,1 százalékkal csökkent 2012 azonos időszakához viszonyítva. A feldolgozóipar exportértékesítésének mintegy felét adó két alágból a majdnem egyharmad súlyú járműgyártás kivitele februárban 6,2 százalékkal nőtt. Ezzel szemben a másik meghatározó alág, a feldolgozóipari exportban közel egyötöd súlyt képviselő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártás exportvolumene jelentősen, 19,4 százalékkal visszaesett.
Tizenhárom alágból négy nőtt
2013 februárjában a feldolgozóipar tizenhárom alága közül mindössze négyben regisztráltunk termelésbővülést. A jelentősebb súlyú alágakból a feldolgozóipari termelés közel egynegyedét adó járműgyártás kibocsátásában a növekedési ütem lassulása figyelhető meg, amely az alág új rendelésmutatóiban is tükröződik.
A termelés az előző havi 16,8 százalékos emelkedés után februárban csupán 4,4 százalékkal nőtt. Továbbra is erőteljes a visszaesés a második legnagyobb súlyú alágban: a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása – az alágak közül a legnagyobb mértékben – 18,3 százalékkal csökkent, elsősorban a híradás-technikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek iránti kereslet apadása miatt.
A harmadik legnagyobb alág, a feldolgozóipari termelés több mint egykilencedét képviselő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 2,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, nagyrészt az értékesítés mintegy hatvan százalékát kitevő hazai eladások jelentős csökkenésének köszönhetően.
A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!
Klasszis Befektetői Klub
2026. január 27., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Bankszámlások figyelem: kiderült, mennyivel emelkedhetnek az idén a díjak
14 perce
-
„Nem először csináljuk, már megszoktuk” – áramszünet az ukrajnai tél leghidegebb napjain
18 perce
-
Az egyik magyar rabot kiengedték a venezuelai börtönből
32 perce
-
Száz nap után ismét szállít kőolajat Szerbiába a JANAF
40 perce
-
A tőzsdék vegyesen nyitottak, a gáz ára emelkedik
körülbelül 1 órája
-
Meglepő fordulat: az Otthon Start tényleg megállította az lakásárak emelkedését a fővárosban
körülbelül 1 órája
-
Nagyot kaszáltak tavaly a chipgyártók
2 órája
- Ráugrottak a cégek az új lehetőségre, Nagy Mártonék elégedettek lehetnek
- Elképesztő rekordok dőltek a magyarországi turizmusban
- Vergődik a gazdaság, miközben féligazságot ismételget a magyar kormány
- Pofont kapott a forint – nézze meg, mennyiért adják az eurót!
- Azonnal reagáltak Nagy Mártonék: hiába ült fel a nagy beteg, a magyar ipar ebből nem sokat érez
- Trump hódításai tervei veszélyeztetik a NATO létezését
- Méretes felvásárlást jelentettek be a csomagszállítók piacán
- Fegyveres csoportok vadásznak amerikai állampolgárokra 2026. január 11. 10:01
- A mosoly fagy az arcára annak, aki csütörtökön tankol 2026. január 8. 10:27
- Megint felvett 3 milliárd eurónyi hitelt a magyar kormány – de milyen kamatra? 2026. január 8. 08:39
- Az Orbán-kormány egy újabb, súlyos bűncselekményekkel vádolt politikusnak adott menedékjogot 2026. január 12. 10:02
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek 2026. január 3. 07:11
- Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 5. 07:36
Bankszámlások figyelem: kiderült, mennyivel emelkedhetnek az idén a díjak
Megvan, mennyivel emelkedhetnek a bankszámlák díjai.
A tőzsdék vegyesen nyitottak, a gáz ára emelkedik
Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden.
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Évtizedes tél: „hótörő” személyvonat vágott utat Szilvásváradig - VIDEÓ
09:47
-
A pénzügyminiszter már a lakossági megtakarításokat is tőzsdére vinné
09:08
-
Pajtók Gábor rámozdult a fiatalokra
08:29
-
Vörös és lila ruhát loptak, a harmadiknak már nem jutott
07:56
-
Évkezdés a Bródyban – újra indulnak az állandó programok, különleges centenáriumi megemlékezéssel
15:54
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek
2026. január 3. 07:11
-
Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 5. 07:36
-
Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
2025. december 27. 16:28
-
Magyar állampapírpiac 2026: fekete ló, majd vágtató mén?
2026. január 12. 10:28
-
Ha ezt Trump megcsinálja, összeomlik a NATO?
2026. január 12. 16:28
-
Kemény lépés a Fehér Háztól: Venezuelát már csak az Egyesült Államok által jóváhagyott tankerek hagyhatják el
2026. január 13. 08:17
-
Trump veszélyes játékba kezdett – nem akárkit fenyeget igazságügyi minisztériuma
2026. január 12. 18:46
-
Tényleg lőttek Kubának? A CIA ellentmond Donald Trumpnak
2026. január 12. 19:08

