V. Németh Zsolt elmondta: a program eddigi forrásaira 88 vidékfejlesztési akciócsoport területéről lehetett pályázatokat benyújtani tavaly ősszel. A beérkezett mintegy 2400 pályázat 77 százaléka felelt meg a kiírás követelményeinek.
Azért, hogy a jó pályázatokat mindenütt finanszírozni lehessen, a tárca többletforrást biztosított 38 Leader helyi akciócsoport számára, így összesen 23 milliárd forint használható fel a pályázatok támogatására - tette hozzá az államtitkár.
Műemlék-felújításra és játszótérre is jut pénz
Emlékeztetett: a többletforrások felhasználásával a helyi csoportok lehetőséget teremthetnek a települési önkormányzatok, az egyházak és a civil szervezetek számára, hogy valamennyi olyan elképzelésüket megvalósítsák, amelyet tervbe vettek. Így az államtitkár szerint megújulhatnak az országos és helyi védettséget élvező műemlékek, de juthat pénz olyan középületek felújítására is, amelyek fontosak a helyi közösségek számára. Emellett épülhetnek például kalandparkok, játszóterek, sportpályák, de piacok is, amelyek a helyi közösségeket szolgálják majd.
Az államtitkár elmondta: a pályázatok támogatása 100 százalékos, vagyis nem kell önerő a pályázati pénzek felhasználásához. Hozzátette azonban, hogy az önkormányzatoknak az áfát biztosítaniuk kell. Egy-egy pályázó minimum egy-, maximum 50 millió forintra pályázhatott. Ettől azonban a helyi viszonyoknak megfelelően eltérő finanszírozási mértékeket is alkalmazhattak - tette hozzá V. Németh Zsolt.
Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?
Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!
2025. július 16. 15:30
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Vizsgálat indult az X és Elon Musk ellen Franciaországban külföldi befolyás gyanúja miatt
10 órája
-
Donald Trumpot meghívták Kínába
10 órája
-
Már nagyon a hétvégét érezte a forint – ennyire jutott
11 órája
-
Romokban a magyar gazdaság, Dánia felől újabb csattanós pofonok érkezhetnek – Ez Viszont Privát
11 órája
-
Hírek nélkül a Magyar Telekom tudott a legtöbbet erősödni
11 órája
-
Nagyon aggódnak az európai borászok
12 órája
-
Meglepetés Kanadában
12 órája
- A kormányt megkerülve fizetnék az újabb jogállamisághoz kötött EU-s pénzeket
- Kíváncsi Magyar Péter párttársainak vagyoni helyzetére?
- Vannak buktatói is a 3 százalékos lakáshitelnek
- Mészáros Lőrinc cégbirodalma Szlovákiában is megvetette a lábát
- Itt a lista – ezekről számoltatná el a Tisza az Orbán-kormányt, ha nyerne 2026-ban
- Van olyan kórház, ahol elbocsátották azt, aki nem engedte lefotóztatni magát
- Végre összejön az Orbán-Magyar vita?
- Ennyiből él havonta egy szegény és egy gazdag német család 2025. július 6. 12:59
- Bumerángot dobott el az Orbán-kormány 2025. július 8. 08:30
- Az utolsó pillanatban alkut kötött Ursula von der Leyen, váratlan eredmény születhet az EP-ben 2025. július 10. 08:49
- Eggyel csökkenhet a NATO-tagok száma? 2025. július 5. 09:46
- Megrogyott a forint, méregdrága egy euró 2025. június 17. 07:21
- Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt 2025. július 2. 12:21
- Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat 2025. június 15. 10:03
- Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak 2025. június 14. 11:47
Vizsgálat indult az X és Elon Musk ellen Franciaországban külföldi befolyás gyanúja miatt
Torzíthatják a tartalmak terjesztését.
Donald Trumpot meghívták Kínába
Az amerikai külügyminiszer először találkozott kínai kollégájával.
Már nagyon a hétvégét érezte a forint – ennyire jutott
A magyar devizát elhagyta ereje a pénteki kereskedésben a bankközi piacon.
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
Forgalmirend változás Eger egyik egnagyobb csomópontjában!
13:47
-
Egymilliárd forintnál is nagyobb fejlesztés jöhet az egri strandon
12:00
-
Közösség született az utcából – ilyen volt az első Boldog Utca Bál az Albert Ferenc utcában
08:19
-
Nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
07:41
-
Napos-gomolyfelhős idő, néhol zápor, zivatar lehet
07:28
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat
2025. június 15. 10:03
-
Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak
2025. június 14. 11:47
-
Még jobban verejtékezni fog, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2025. június 30. 07:23
-
Bűnösnek találta Trumpot a bíróság
2025. július 11. 06:57
-
Orbán Viktor most a közalkalmazottaknak kedvezne
2025. július 11. 08:52
-
Orbán Viktor szövetségese mérhet csapást a NATO-ra Szlovéniában
2025. július 11. 10:21
-
Újabb fordulat az ukrán-magyar balhéban: részleteket közöltek a meghalt besorozott férfiről
2025. július 11. 09:07
-
Izraeli-iráni konfliktus: a mesterséges intelligencia csatatérré változtatta a kiberteret
2025. július 11. 05:43
