2p
KKV
A plázákban, hipermarketekben és a benzinkutaknál lévő trafikokat egy tollvonással kinyírta a kormány.

A 2500 négyzetméternél nagyobb alapterületű eladótérrel rendelkező üzletekben, valamint az üzemanyagtöltő állomásokon legfeljebb 2014. május 30-ig lehet dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet folytatni - így módosította a kormány a dohánytermék-kiskereskedelemi tevékenységhez kapcsolódó engedélyezési eljárás egyes szabályairól szóló kormányrendelet.

Ha szabályosan nyitották, akkor is be kell zárni

A csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint nem létesíthető dohánybolt olyan építményben, illetve nem választható le olyan építményből, amelyben 2500 négyzetméternél nagyobb alapterületű eladótérrel rendelkező üzlet vagy üzemanyagtöltő állomás, illetve azt kiszolgáló kereskedelmi egység működik.

A nagy alapterületű üzletekhez kapcsolódó (azt kiegészítő) üzletsoron akkor sem lehet dohányboltot nyitni, ha az egyébként fizikailag elkülönül az üzlettől, és parkolóban, "ideértve különösen annak járművel vagy gyalogosan használható közlekedési útvonalait, határoló területeit, továbbá az ahhoz kapcsolódó fásított vagy füvesített területeit is" szintén nem lehet majd dohányboltot nyitni.

Ha a dohányboltot a vámhatósági engedély megszerzésekor hatályos jogszabályoknak megfelelő módon és helyen alakították ki plázában vagy benzinkúton, akkor is csak legfeljebb 2014. május 30-ig lehet ott dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet folytatni.

Nem lehet a szomszédban új trafikot nyitni

A rendelet szerint dohánybolt nem működhet másik dohánybolt bármely bejáratától számított 200 méteres távolságon belül; ezt azonban csak a 2013. november 30. után benyújtott új engedély iránti, illetve az engedély módosítására irányuló kérelmekre kell alkalmazni.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG