2p
KKV
Seszták Miklós szerint a tervezettnél kevesebbe került és jól működik az e-útdíj rendszer.

A tervezett 42 milliárd forint helyett, végül 36 milliárdba került a használatarányos e-útdíjrendszer kiépítése, amely a tavaly július elsejei indulás óta hatékonyan működik - mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

A beruházási összeg magában foglalja az ellenőrzés kiépítését is. Szlovákiában háromszor, Németországban ötször ennyibe került egy kilométerre vetítve a használatarányos útdíjfizetési infrastruktúra kiépítése - tette hozzá a miniszter.

A tavalyi második félévben a tervezett útdíj 75 milliárd forint volt, a beszedett összeg 78 milliárdot tett ki. Idén az első félévben - azaz hétfő estig - eléri a beszedett díj a 79 milliárd forintot - ismertette az adatokat a miniszter.

Seszták Miklós úgy vélte, hogy az útdíj, miután megdrágította a közúti fuvarozást azzal, hogy 2800 forint helyett tízezerért lehet áthaladni az országon, segíti az áruszállítás vasútra terelését. Ehhez azonban az is kell, hogy a vonat ne több nap alatt érjen keresztül az országon - tette hozzá.

Az MTI kérdésére válaszolva nem számszerűsítette az egy év alatt beszedett bírságot, viszont elmondta, hogy jelenleg a kormány előtt van egy bírság engedményi jogszabály, amely lehetővé tenné a bírság egy részének az elengedését.

Címkék: KKV
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG