2p
KKV
A cégnek nagy a piaci részesedése Európában, emiatt kell az Európai Bizottságnak eljárást indítania - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Szerdán részletes vizsgálatot kezdeményezett az Európai Bizottság (EB), hogy megállapítsák, a szabályoknak megfelelő-e a magyar állami támogatás, amelyet az Audi kap győri autógyárának bővítéséhez.

A bizottság információi szerint a beruházás teljes költsége 1,2 milliárd euró, amelyből 133,3 millió eurót a magyar állam finanszírozna. Az Audi már meglévő gyárának bővítése 2100 munkahelyet teremthet.    A vizsgálatot az EB az Audi tulajdonosának, a Volkswagen csoportnak a nagy piaci részesedésével és a beruházás méretével indokolta.

A bizottság elsősorban arra kíváncsi, milyen hatással lesz a beruházás a régiós fejlődésre, illetve, hogy feltétlenül szükséges-e az állami támogatás ahhoz, hogy a fejlesztés megvalósuljon Győrben.    Az EB nem egyedül a győri Audi gyárnak szánt állami támogatást vizsgálja. A szerdai közlemény szerint Németországban például csak 17 millió eurót engedélyezett abból a 45 millió euróból, amelyet a német kormány szeretett volna adni a BMW lipcsei gyárának.

Na de miért?

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azt közölte: "az eljárásindítás oka, hogy a cégnek (VW csoport) nagy a piaci részesedése Európában, és a vonatkozó szabályok szerint ezekben az esetekben - versenypolitikai okokból - a bizottság részletesebb vizsgálatot folytat le, és köteles eljárást indítani."

Az eljárásindítás keretében a bizottság határozatot fogad el, melyben ismerteti az ügy részleteit, és leírja kételyeit a támogatás összeegyeztethetőségével kapcsolatban. Az eljárásindító határozatra mind a tagállam, mind harmadik felek (például kedvezményezett, más tagállamok, versenytársak) reagálhatnak - ismertette a tárca az írásos válaszban.

Az NGM szerint az eljárás megindítását követően végleges határozat legkorábban 6 hónapon belül várható, de ennél sokkal hosszabb eljárás is elképzelhető.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG