1p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

KKV
Úgy tűnik a közeljövőben mégsem kezdik meg a Mercedes kecskeméti gyárának a bővítését, emögött állhatnak politikai és autóértékesítési problémák is. A Daimler cáfol is, meg nem is.

Az index.hu több forrásból is úgy értesült, hogy minimum egy, de akár több évet is csúszhat az a projekt, amivel a Mercedes kecskeméti autógyártó-kapacitását 300 ezer autó közelébe emelte volna. Valószínű, hogy elsősorban az európai autóipar gyengülése, az újautó-eladások számának zuhanása áll a háttérben, de az is elképzelhető, hogy a magyar gazdaságpolitikával kapcsolatos német elégedetlenkedés miatt múlt el a Mercedes lelkesedése.

Korábban már ismert volt, hogy a 2013-ben induló, több tízmilliárdos Mercedes-gyárbővítés az üzem kapacitását a jelenlegi duplájára, évi 150 ezerről 300 ezer darab autóra emeli. Feltételezték, hogy a cég állami támogatást kér, a gyártósorok 2014-ben érkezhetnek a második gyárba, a termelés pedig 2015-től indulhat. Úgy tudni, hogy a fenti ütemezésnek megfelelően a terület több száz hektáros üresen álló részén mára mindent előkészítettek: a közművesítés mellett az összes hatósági engedély is kéznél van, tehát lényegében bármikor kezdődhetne az építkezés.

Irány Románia?

A honlap egyik informátora szerint olyan számítások is készültek a Mercedesnél, amik egy romániai építkezés, illetve a romániai logisztika költségeit vizsgálják. A forrás szerint a német tulajdonos már diplomáciai úton is jelezte a gazdaságpolitikával kapcsolatos aggályait a magyar kormánynak.

Másik forrásuk viszont határozottan cáfolta, hogy a gyárbővítésre vonatkozó tervek jegelése mögött politikai okok vannak. Szerinte egyelőre csak az tűnik biztosnak, hogy ebben az évben nem indul el az építkezés, sőt, a magyar gazdaság szempontjából azt a nem túl örömteli lehetőséget sem zárta ki, hogy több évet kell várni a Mercedes második gyárának felépítésére. Ugyanakkor az anyacég folyamatosan azt kommunikálja, hogy hosszú távú terveik vannak Magyarországon.

Elképzelhető, hogy a csúszás mögött az húzódik meg, hogy világszerte csökkent az igény a luxusautók iránt és Európában nagyon visszaesett az új autók értékesítése.

Megszólalt a Daimler is

A német gépjárműgyártó cég szóvivője szerint amikor tavaly márciusban megnyitották a kecskeméti gyárat, megerősítették, hogy alapvetően van bővítési lehetőség, de ebben az ügyben semmilyen döntés nem született még.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG