Évek óta nehéz helyzetben van a magyarországi húsipar, ezen belül is a sertéságazat. A szektor válságát jelzi, hogy az elmúlt egy évben három nagy tradicionális hazai húsipari szereplő (Kapuvári Hús, Gyulai Húskombinát és Pápai Hús 1913) is csőd- illetve felszámolási eljárás alá került. A kormány által stratégiailag kiemelt jelentőségű vállalattá minősített, a pápai önkormányzattól áprilisban 1,3 milliárd forintos tőkeinjekcióhoz jutó Pápai Hús július 9-én kért csődeljárást saját maga ellen.
Az évszázados hagyományokkal rendelkező, a múlt évet 17 milliárd forintos árbevétel mellett 1,8 milliárd forintos adózás utáni veszteséggel záró pápai húsüzem egyszer már megmenekült , amikor 2009-ben a felszámolás alatt álló jogelőd céget megvásárolta egy termelőkhöz kötődő csoport. Az viszont egyelőre kérdéses, hogy a Pápai Hús képes lesz-e talpra állni – derül ki a Coface hitelbiztosító új, húságazatról szóló elemzéséből.
Az évek óta nehézségekkel küzdő sertéságazatot a kormány is jól látható módon kiemelten kezeli, azonban az állami segítségnyújtás sem feltétlenül garantálja a sikert. Az viszont kétségtelen, hogy a kormányzati tervekben említett források szükségesek a szektornak, mert a sertéságazat, tágabban véve pedig az egész magyar húsipar komoly gondokkal küzd - írja a Coface. Az estleges csalások miatt a 27 százalékos áfakulcs csak egy a sok probléma közül, sok cégnél gondot okoz a hatékonyság hiánya. A magyar vágóhidak sok esetben az elmaradt fejlesztések miatt ugyanis korszerűtlenné váltak, ez újabb versenyhátrányt eredményez számukra. Ugyanakkor arra is van példa, hogy a korszerűsítést végrehajtó vágóhidak nem feltétlenül tudják kihasználni a bővített kapacitásukat.
Ráadásul az összefogás és a megfelelő érdekérvényesítés sem sorolható a szektor erényei közé – ismertette a legfontosabb problémákat Szilágyi Péter, a Coface szakértője. Az elemző szerint jól jellemzi az ágazat helyzetét, hogy a transzparensen működő nagy húsipari cégek évek óta jelentős veszteségeket termelnek, mérleg szerinti veszteségük 2011-ről 2012-re csaknem duplájára ugrott, így meghaladta a 12 milliárd forintot.
Késnek a beruházások
Kedvezőtlen helyzete miatt a húsipar követelésbiztosítási, hitelezési és kockázati szempontból az átlagnál rosszabbul áll. „Ha 1-től 10-es skálán utóbbi a legjobb osztályzat, akkor a húsipari cégek jellemzően az 5-ös szint alatt helyezkednek el, ami az átlagnál magasabb kockázatot jelent” – tette hozzá a Coface szakembere.
Az elemzés szerint bár vannak tervek arra, hogy egy-egy cég korszerű, jelentős kapacitású vágóhidat, feldolgozóüzemet hozzon létre Magyarországon, ám ezek a beruházások az ágazati problémák és anomáliák miatt egyelőre nem kezdődtek meg.
Segíthetne a fordított áfa
A vidékfejlesztési tárca által kidolgozott sertésstratégia szerint hét év alatt a jelenlegi 3 millió alatti sertésszámot 6 millióra kellene növelni. A jövőben több száz milliárdos forrással számol a stratégia, amely az idén 2,6 milliárdos keretet biztosít támogatásokra. Szilágyi Péter a stratégiáról elmondta: „ez az elhatározás üdvözlendő, ugyanakkor a jelenlegi és leendő sertéstartók kedvét a különböző támogatásokon kívül nyilván azzal lehetne tovább fokozni, ha a sertésfeldolgozó húsipari cégek helyzete és az iparági környezet normalizálódna. Nagy hangsúlyt kellene fektetni az iparágban jelentősnek mondott feketegazdaság felszámolására, a modernizációra, a technológiai fejlesztésekre és a magasabb haszonkulcsú feldolgozott termékek gyártására”. Hozzátette: „az ágazati kapacitások racionalizálását és az ágazati szereplők együttműködési lehetőségeinek megteremtését is meg kellene vizsgálni”.
Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?
Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!
2025. július 30. 15:30
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Brüsszelnek is üzent Tusványosról a miniszterelnöki főtanácsadó
7 perce
-
Nem tűnik távolinak a teljes összeomlás, pánikolnak az utasok – a bezzegvasútnál is gondok vannak
22 perce
-
Világélelmezési Program: a gázaiak csaknem harmada napokig nem eszik
körülbelül 1 órája
-
Egy bevásárlóközpontot is szétlőtt az orosz hadsereg Ukrajnában
3 órája
-
Kiakadt Szijjártó Péter a Nemzetközi Büntetőbíróság elmarasztalása miatt
5 órája
-
Orbán Viktor nekem olyan mint egy fiútestvér – az utca embere a fapados politikusról
5 órája
-
Fontos dolgot mondott Orbán Viktor az uniós pénzekről Tusványoson
6 órája
- A Kneecap-balhé, avagy az Orbán-kormány kinyírta a művészi szabadságot is
- Magyar versenyzőkkel tér vissza a MotoGP-világbajnokság a hétvégén
- Amerikai hitelből vásárol amerikai fegyvereket Lengyelország
- Füllentett Orbán Viktor Tusványoson? Nagy Tisza-előnyt mérhetett egy kormánypárti kutatóintézet
- Újabb súlyos ügyben marasztalták el a magyar kormányt
- Rálőttek Bindzsisztán miniszterelnökére – Ez Viszont Privát
- Elvágtatott a forint, eddig jutott!
- Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába 2025. július 21. 05:43
- Ursula von der Leyen üzent Zelenszkijnek: magyarázatot vár 2025. július 23. 17:56
- Zelenszkij meghátrált – itt van legújabb dobása 2025. július 24. 14:27
- Óriási pofont kapott a magyar kormány Varsóból – de mi áll a háttérben? 2025. július 20. 06:04
- Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány? 2025. július 15. 11:14
- Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt 2025. július 2. 12:21
- Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal 2025. július 13. 08:34
- Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába 2025. július 21. 05:43
Egy bevásárlóközpontot is szétlőtt az orosz hadsereg Ukrajnában
Oroszország szombatra virradó éjszaka 208 drónnal és 27 rakétával és légibombával támadta Ukrajnát.
Kiakadt Szijjártó Péter a Nemzetközi Büntetőbíróság elmarasztalása miatt
Szerinte kicsinyes bosszúról van szó.
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
Digitális honfoglalást hirdetett Orbán Viktor Tusványoson, Magyar Péter kemény üzenettel válaszolt
14:44
-
Elhunyt a Neumann tanára
11:20
-
1000 forinttal is nőhet a cigaretta ára
10:19
-
Apródfesztivál az egri várban – új élmények a családoknak
08:05
-
Mentőhelikopter az M3-ason – hármas karambol bénította meg a forgalmat
19:59
-
Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány?
2025. július 15. 11:14
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
2025. július 13. 08:34
-
Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába
2025. július 21. 05:43
-
Átlépett egy határt a forint
2025. július 14. 18:38
-
Erre vár Oroszország egyetlen repülőgép-hordozója
2025. július 25. 18:11
-
Óriásit hibázott Orbán Viktor a Kneecap kitiltásával?
2025. július 26. 10:11
-
Az adriai falucska, ahol a legjobb dolog, hogy nincs semmi
2025. július 26. 06:01
-
Fontos dolgot mondott Orbán Viktor az uniós pénzekről Tusványoson
2025. július 26. 11:46
-
Kitört a forinton a péntek esti láz
2025. július 25. 18:45
