2p
KKV
Megkérdezték a fiatalokat, mi kellene ahhoz, hogy vállalkozást indítsanak: némi pénz, jó tanács és vállalható adóterhek.

Kéne egy kis pénz az induláshoz, némi tanács, és vállalható adóterhek

A fiataloknak leginkább pénzügyi segítségre van szüksége a vállalkozásalapításhoz: 56 százalékuk venne igénybe vissza nem térítendő állami támogatást vagy kedvezményes hitelt – derül ki a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) 3500 18 és 40 év közötti fiatal megkérdezésével készített országos reprezentatív kutatásából.

Valamivel kevesebb mint felük, 46 százalékuk adó-, könyvelési és jogi tanácsokat szeretne kapni, és majdnem ugyanekkora arányban vannak azok, akik olyan mértékű adó- és járulékfizetési kötelezettségre vágynak, amely már a vállalkozás indulásakor is könnyen kitermelhető. Nagyjából minden ötödik fiatal venne részt olyan képzésen, ahol vállalkozói ismereteket oktatnak.

Mire van szüksége vállalkozása elindításához és működtetéséhez?

Jó példa a vállalkozó ismerős

A kutatás felmérte a fiatalok vállalkozási hajlandóságát is, és kiderült, hogy a legszívesebben a 18 és 25 év közöttiek vállalkoznának. Miközben a 18 és 40 közöttiek 44 százaléka vallotta azt, hogy inkább vállalkozó volna, mint alkalmazott, a legfiatalabbak körében 52 százalék ez az arány. A foglalkoztatás típusát tekintve a tanulók mutatják a legmagasabb értéket (52 százalék), földrajzi bontásban pedig a közép-magyarországi régióban élők (49 százalék).

Inkább vállalkozó vagy inkább alkalmazott lenne?

Nagyon fontos eredmény az is, hogy a vállalkozók zömében pozitív példaként jelennek meg az ismerőseik előtt: míg azok körében, akiknek nincs vállalkozó ismerőse, csupán 40 százalék választaná inkább a vállalkozói létet, mint az alkalmazottit, a vállalkozó ismerőssel rendelkezőknél ennél jóval magasabb, 52 százalék az arány.

Holnap ér véget a Fiatal Vállalkozók Hete

Pénteken Gunnar Froh, a nagysikerű WunderCar alapítójának előadásával zárul a hazai gazdasági utánpótlás kulcseseménye, a Fiatal Vállalkozók Hete. Részletek >>

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG