3p
KKV
A hazai kkv-k jelentős része előbbre hozná beruházásait, amennyiben rövid időn belül elérhetővé válnának az uniós források. A jelenlegi pályázati kiírások mellett a cégek közel fele tartja reálisnak uniós támogatás elnyerését – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.

A 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban még inkább előtérbe kerülnek a kkv-k. A rendelkezésre álló 12 ezer milliárd forintos keret 60 százalékát fogják gazdaságfejlesztésre fordítani, míg az előző költségvetési periódusban ez az arány jóval alacsonyabb, 24 százalék volt.

A napokban az is kiderült, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) idei évi keretösszege meghaladja az 1000 milliárd forintot.

Grafikonok forrása: K&H kkv bizalmi index

 

Nagyon várják a cégek a pályázatokat

A félezer hazai kkv vezető megkérdezése alapján látszik, hogy a cégek igencsak várják a pályázati kiírásokat. „Az elmúlt két negyedévben folyamatosan nő azon cégek aránya, amelyek úgy vélik, támogatáshoz juthatnak a mostani ciklusban. Jelenleg a vállalkozások közel fele, 44 százaléka nyilatkozott így, míg korábban 36-38 százalék volt ez az arány.

A konkrét pályázatokról már visszafogottabban vélekednek, megközelítőleg minden negyedik (23 százalék) kkv hallott olyan kiírásról, amely felkeltette a cég érdeklődését. Ennek hátterében feltehetően az áll, hogy a felmérés készítésekor még alig néhány kkv-knak szóló felhívás jelent meg kutatás-fejlesztés, illetve innováció témában” – részletezte az eredményeket Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője. „Ezt az arányt javíthatja a nemrég nyilvánosságra hozott GINOP pályázatok listája, amely több mint 90 várhatóan idén megjelenő pályázatot tartalmaz” – tette hozzá a szakember.

Ha heteken belül jönne...

Az eredmények arra is rávilágítanak, hogy egyre több cég az EU-s pályázati forrásoktól is függővé teszi fejlesztéseit, és hajlandóak változtatni beruházási terveiken.

„Azok körében, akik idén beruházást terveznek, 53 százalékuk ütemezné át és hozná előbbre beruházásait, amennyiben heteken belül elérhetővé válnának az uniós pályázatok. Tavaly év elején még csak a vállalkozások harmada nyilatkozott így. Azon cégeknél, amelyek tervei között nem szerepel fejlesztés, egy év elteltével 19 százalék helyett már 27 százalék tervezne beruházást, ha rövid időn belül megjelennének a cég szempontjából releváns pályázati kiírások” – mondta el a szakember.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG