1p
KKV
A bevétel és a nyereség is elmaradt tavaly a 2011-es adatokhoz képest, de az erdőgazdálkodás így is megérte az államnak.

Több mint 80 milliárd forint nettó árbevételt ért el 2012-ben a 22 állami tulajdonú erdőgazdaság- közölte az erdészeti társaságokat irányító Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. elnök-vezérigazgatója Nyírbátorban.

Baranyay László a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. nyírbátori erdészetének épületavatóján elmondta: eredményes évet zártak tavaly az erdőgazdaságok, amelyek 2012-ben összesen 3 milliárd forintot meghaladó nyereséget könyvelhettek el.

A társaságok összesített bevétele egy évvel korábban 82 milliárd forint volt, eredményük pedig 3,9 milliárd forint.


Több ezer ember dolgozik az erdészeteknél

Az elnök-vezérigazgató elmondta: az MFB egy törvénymódosítás után 2010 nyarán vette át az állami tulajdonú erdészetek tulajdonosi irányítását. Az összesen 1 millió 66 ezer hektárnyi erdőterületen gazdálkodó huszonkét társaság közül három korábban a Honvédelmi Minisztérium irányítása alá tartozott.

A társaságok feladatait - a természeti értékek védelme és megőrzése, az erdők fenntartása, gyarapítása, a vadállomány őrzése, a természeti egyensúly fenntartásához való hozzájárulás - sikeresnek értékelte Baranyay László. A társaságok országos szinten 5700 embernek adtak munkát, az elmúlt két évben nagyszámú közmunkást is alkalmaztak.

Fontosak a túrázók

A Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Hajdú-Bihar megye állami erdőit kezelő NYÍREDŐ Zrt. vezérigazgatója az eseményen elmondta: az elmúlt időszakban az erdőgazdaság több helyi erdészetében újultak meg a főépületek, Nyírbátorban 123 millió forint kivitelezési költségből építettek egy modern erdészeti központot.

Szalacsi Árpád fontosnak tartja az országos Kéktúra útvonalához kapcsolódó fejlesztéseket. A kiírt pályázaton a NYÍRERDŐ Zrt. ebben az évben 202,6 millió forint értékben valósíthat meg úgynevezett közjóléti fejlesztéseket.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg. 
KKV Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG