A kormány álláspontja szerint az értékteremtő, termelő munka jelenti a követendő utat Magyarország számára. Minden olyan szándékot és tevékenységet támogatni kell, amely munkahelyeket teremt – vagy éppen meglévőket őriz meg – és tevőlegesen hozzájárul a magyar gazdaság teljesítményének növeléséhez - olvasható a közleményben.
Vidéken, különösen a kevésbé jó adottságú térségekben kiemelt jelentősége van a még meglévő munkahelyek védelmének. Annak, hogy az állampolgárok érezhessék, hogy ha ők mindent megtesznek, és naponta keményen dolgoznak, akkor az állam is megteszi a tőle telhetőt és melléjük áll a küzdelemben - teszi hozzá a szóvivői iroda.
Minden munkahelybe kapaszkodni kell
Emlékeztetnek: ezen célok szem előtt tartása okán a múlt héten Orbán Viktor miniszterelnök utasítására Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár hívott össze rendkívüli megbeszélést a Gyulai Húskombinát Zrt. helyzetének rendezése érdekében. Az egyeztetésen többek között a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért, illetve élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára, a Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetésért felelős helyettes államtitkára, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, valamint a húskombinát vezérigazgatója, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgató-helyettese és Gyula város vezetése vett részt.
A felek a megbeszélésen egyetértettek abban, hogy a vidék számára minden munkahely kiemelten fontos, nem lehet hagyni, hogy ne tegyen meg a cég vezetése és a kormány minden szükséges lépést a magyar húsipar, és ezen belül is a Gyulai Húskombinát segítése érdekében. Figyelemmel a fentiekre, a kormány 2012. augusztus 29-ig a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium közös előterjesztése alapján döntést fog hozni - zárul a közlemény.
A múlt kedden munkahelyük megtartása, cégük fennmaradása érdekében demonstráltak a Gyulai Húskombinát dolgozói Nádudvaron, a cég tulajdonosa, a HAGE Hajdúsági Agráripari (HAGE) Zrt. székháza előtt.
Ruck János, a Gyulai Húskombinát vezérigazgatója az MTI-nek csütörtökön azt mondta: vészforgatókönyv készül a Gyulai Húskombinátra, a tulajdonos HAGE-NAGISZ Nádudvari Mezőgazdasági Vállalkozói Csoport jelenleg az érdekeltségéhez tartozó cégektől átcsoportosítható pénzforrásokat keresi a gyulai húsüzem folyamatos termeléséhez. A vezérigazgató szerint a tulajdonosi kör magára maradt, mivel az uniós szabályok nem teszik lehetővé a közvetlen állami pénzügyi beavatkozást, és ezen az sem segít, hogy a hungarikumot gyártó húsipari vállalatot a kormány a kiemelten védett élelmiszeripari cégek körébe sorolta. Hozzátette, hogy a kereskedelmi bankokkal a tárgyalások holtponton vannak.
A vidéki munkahelyek megőrzése érdekében szükséges a húsipar, ezen belül a Gyulai Húskombinát megsegítése, amiről a kormány augusztus 29-ig hoz döntést a vidékfejlesztési és a nemzetgazdasági tárca előterjesztése alapján - tájékoztatott kedden közleményben a Kormányszóvivői Iroda, miután a kormányzat és az érintettek képviselői egyeztettek a Parlamentben.
A rovat támogatója:
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Vége: leáll a szerb kőalajfinomító
6 perce
-
Jövőre indul az új otthontámogatás – ennek a piaci szegmensnek adhat lendületet
30 perce
-
Elárulta Lázár János, hogy mikor adhatják át a Budapest-Belgrád vasútvonalat
körülbelül 1 órája
-
Az oroszok is észrevették, hogy valami nincs rendben Orbán Viktor tolmácsával
körülbelül 1 órája
-
Egy mutató, amiben jobbak vagyunk az EU átlagánál
körülbelül 1 órája
-
Ezt elkiabáltuk: lefordult ebédidőre a pesti tőzsde
2 órája
-
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt? A névadót kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
2 órája
Mfor.hu Top24
- Ezen a Pest megyei településen már januártól kutyaadót kell fizetni
- Váratlan szövetségesre lelt Orbán Viktor Brüsszelben
- Csalók küldenek SMS-eket a Magyar Nemzeti Bank nevében
- Ez gyors volt: annál is több uniós pénzt kaphat Magyarország, mint korábban gondoltuk
- Orbán Viktor már láthatja a fényt az alagút végén – csak nehogy szembejöjjön a vonat
- Hatezer HIV-fertőzött lehet Magyarországon
- Még a választások előtt pénzeső ömölhet a kormány nyakába
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
KKV
Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV
Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda.
KKV
Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
Heti top
- Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot! 2025. november 26. 18:48
- Meg akarták vezetni Orbán Viktort Moszkvában? Új teóriák láttak napvilágot 2025. november 28. 19:46
- Ez nem fog tetszeni Orbán Viktornak – készülnek a B-tervek Brüsszelben Ukrajna megsegítésére 2025. november 27. 14:31
- Csúnyán félrevezette a tolmács Orbán Viktort a Putyin-találkozón 2025. november 28. 16:46
Havi top
- Menekülés Magyarországról: közel 150 ezer magyar már Ausztriában dolgozik 2025. november 24. 10:32
- Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot! 2025. november 26. 18:48
- Valamit elfelejtett a magyar kormány az amerikai szankciókkal kapcsolatban? 2025. november 21. 18:07
- Megjött az orosz válasz a lengyel vonatszabotázsra 2025. november 19. 06:59
Friss
Nemzetközi
Vége: leáll a szerb kőalajfinomító
Úgy tűnik, annyi a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS)-nek.
6 perce
Ingatlan
Jövőre indul az új otthontámogatás – ennek a piaci szegmensnek adhat lendületet
Évi 1 millió forint a közszférában dolgozóknak.
30 perce
Makro / Külgazdaság
Elárulta Lázár János, hogy mikor adhatják át a Budapest-Belgrád vasútvonalat
A közlekedési miniszter értékelt.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Több tucat egri diáksportolót köszöntöttek a megye legjobbjai között
13:43
-
Váratlan fordulat a Völner–Schadl-ügyben: Völner Pál ismét ügyvédkedhet
11:54
-
Minden kedden csak 2400! 2400 mi? Kiskutya? Toll?
09:46
-
Szorosabb lett a verseny a Tisza Párt és a Fidesz között – derül ki a 21 Kutatóközpont friss felméréséből
07:28
-
Gyógyszertári ügyelet Egerben december hónapban
19:46
legolvasottabb
-
Menekülés Magyarországról: közel 150 ezer magyar már Ausztriában dolgozik
2025. november 24. 10:32
-
Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot!
2025. november 26. 18:48
-
Valamit elfelejtett a magyar kormány az amerikai szankciókkal kapcsolatban?
2025. november 21. 18:07
-
Megjött az orosz válasz a lengyel vonatszabotázsra
2025. november 19. 06:59
-
Hidegzuhany: cáfolják Orbán Viktor egyik washingtoni bejelentését (frissítve)
2025. november 8. 16:16
top 24
-
Ukrajna és a forint tartják lélegeztetőgépen az egyik legfontosabb mutatónkat
2025. december 1. 15:19
-
Az oroszok is észrevették, hogy valami nincs rendben Orbán Viktor tolmácsával
2025. december 2. 12:50
-
Budai magánklinikát vett a Mészáros Csoport
2025. december 1. 16:25
-
A nap képe: nem akárhogy fogadta Zelenszkijt az egyik legfontosabb európai vezető
2025. december 1. 14:13
-
Leáldozik az állampapíroknak, előzhetnek a részvények?
2025. december 1. 19:22


