A kétvágányúsításra azért van szükség, mert a Győr–Sopron vasútvonalon közlekedő nagyszámú IC-, gyors- és személyvonat mellett ez a szakasz Magyarország egyik legnagyobb teherforgalmat lebonyolító vasútvonala. Ahhoz, hogy a személy- és teherszállításban tartani lehessen a szolgáltatás minőségét, elengedhetetlen a vasútvonal kapacitásának növelése - írják.
A közlés szerint a korszerű, átépített vasúti pálya kisebb zaj- és rezgésterhelést jelent a vasútvonal környezetében élők számára. Az óránként 160 kilométeres sebességet lehetővé tevő, kétvágányú pálya építését tervezi a GYSEV.
Emellett könnyebb ki- és beszállást lehetővé tevő, magasabb peronokat, biztonságos, liftekkel felszerelt gyalogos-aluljárókat terveznek kiépíteni, a megállókban pedig korszerű – képes és hangos, valós idejű információkat közlő – utastájékoztató rendszert telepítenek majd.
A munka egyik elemeként a következő három hétben felmérést készítenek a soproniak utazási szokásairól, igényeiről - ismerteti a közlemény.
Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna
Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.

Megkezdődtek a Győr-Sopron-Bécs vasúti pályaszakasz korszerűsítésének, ezen belül kétvágányúvá tételének előkészítési és tervezési munkái az év elején – áll a GYSEV pénteki közleményében.
A rovat támogatója:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Fájdalmasan indult a kedd a Magyar Telekomnak
körülbelül 1 órája
-
Iszonyatos támadás készül – azonnali evakuációs parancsot adott ki Izrael
2 órája
-
Rég látott pánikot okozott egy választási kudarc
2 órája
-
Erdogan újra provokálja a szomszédjait
2 órája
-
Pirosat kaptak a populisták: itt nem jött össze a kormánybuktatás
3 órája
-
Jászai Gellért a török védelmi ipari vállalat vezérénél járt
3 órája
-
Emelkedett a Brent-olajár, a párizsi tőzsde is tartja magát
3 órája
Mfor.hu Top24
- Nézze csak, merre szédelgett a forint!
- Zelenszkij miniszterét várja Magyarországra Szijjártó Péter
- Trump különmegbízottja megkongatta a vészharangokat: ez már az eszkaláció?
- Lesújtott az amerikai pöröly, és Magyarországot sem kerüli el
- Nagy dobásra készül a BYD
- Megjavult a víz a székesfehérvári kórházban
- Kunetz Zsombor odaszúrt: a nemzeti konzultáció árából akár 75 CT-gépet lehet venni
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
KKV
Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV
Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda.
KKV
Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV
Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV
Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV
Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV
Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
Heti top
- Itt a bejelentés Trump egészségügyi állapotáról 2025. szeptember 3. 06:26
- Szijjártó Péter egy mondatban reagált az ukrán támadásra 2025. szeptember 7. 13:02
- A kutyának sem kell a kínai elektromos autó Európában 2025. szeptember 5. 11:34
- Újabb oligarchákat szedne le az EU szankciós listájáról az Orbán-kormány 2025. szeptember 4. 16:41
Havi top
- Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz 2025. augusztus 29. 06:46
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről 2025. augusztus 29. 15:01
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Fájdalmasan indult a kedd a Magyar Telekomnak
A Mol és a Richter nyitotta pluszban a kereskedést.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Iszonyatos támadás készül – azonnali evakuációs parancsot adott ki Izrael
Az izraeli hadsereg (IDF) Gázaváros elhagyására szólította fel a palesztinokat.
2 órája
Részvény / Deviza / Áru
Rég látott pánikot okozott egy választási kudarc
Nyekkentek az argentin piacok.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
-
Elkészült a legperspektivikusabb munkahelyek listája, milyen szakmát érdemes választani
12:24
-
Megvan a pontos szám: ennyit kell kapniuk a nyugdíjasoknak novemberben
11:57
-
Tudjuk, mit csinált idén nyáron
11:31
-
Megérkezett a teljesen elektromos Mercedes-Benz GLC
11:09
-
A külföldi befektetők kormányváltásra tippelnek
10:50
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz
2025. augusztus 29. 06:46
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről
2025. augusztus 29. 15:01
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Ezzel boríthatta ki az Orbán-kormány az uniós főképviselőt
2025. augusztus 30. 17:19
top 24
-
Államtitkokat adott ki Budapesten az ismert biztonságpolitikai szakértő
2025. szeptember 9. 06:58
-
Órákon belül megbukhat a miniszterelnök Európa egyik kulcsországában
2025. szeptember 8. 14:32
-
Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot
2025. szeptember 9. 08:29
-
Nem akárki érkezik Magyarországra
2025. szeptember 8. 13:59
-
Furcsa részlet derült ki a Lengyelországban lezuhant drónról
2025. szeptember 8. 15:34
