3p
KKV
A Tesco akciót hirdetett meg munkanélküli, nemrég végzett diákok foglalkoztatására. Épp pár napja viszont éppen kritika érte, hogy nem foglalkoztat annyi munkavállalót, mint amennyit vállalt. A nemzetközi áruházlánc nagy gondokkal küzd, itthon is súlyosan veszteséges volt tavaly.

Ideiglenes, majd tartós munkahelyhez juthatnak a fiatalok a Tesco, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) és az Iskolaszövetkezetek Országos Szövetsége (ISZOSZ) együttműködésével, a közös akciót a munkanélküli, ez év nyarán végzett fiatalok számára hirdették meg – közölte az áruházlánc az MTI-vel. A jogi szabályozás szerint azok a fiatalok, akik az idén végeztek, még október végéig - ameddig érvényes a diákigazolványuk - diáknak minősülnek.

A Tesco nekik – a pénzkereset mellett – munkatapasztalatot kínál – írják.  Az áruházlánc országosan 500 munkahelyet kínál fel a programba bekapcsolódóknak, akik közül a legjobbakra főállású munkavállalóként is számítanak. Az iskolaszövetkezetek október 31-ig várják a még munkát kereső, végzett diákok jelentkezését. „A Tescónál évente több tízezer diák végez munkát, akik legtöbbször a kereskedelmi egységekben pénztáros és árufeltöltő pozíciót töltenek be” – teszik hozzá.

Az iskolaszövetkezetek pedig évente mintegy 130 ezer nappali tagozatos tanulónak, hallgatónak biztosítanak - a tanulmányi időbeosztásukhoz alkalmazkodó - gyakorlati munkatapasztalat-szerzési, kapcsolatteremtési, valamint legális pénzkereseti lehetőséget.

Mindez szép és jó, tehetjük hozzá, de az amúgy is foglalkoztatott „több tízezer diák” mellett még 500, és csak október végéig, inkább csak jelképes gesztusnak látszik. Annál is inkább, mert egy szakszervezet épp egy-két napja kifogásolta, hogy a Tesco nem bővítette dolgozói létszámát, pedig erről a kormánnyal megállapodott.

A Tesconak nemzetközi szinten és itthon is vannak problémái. Nemrég írtunk arról is, hogy a multinál vezetőket küldenek el a veszteségek, illetve téves eredmény-előrejelzések miatt. Ha pedig belenézünk az Igazságügyminisztérium (KIM) adatbázisába, azt látjuk, hogy a Tesco Globál Áruházak Zrt. itthon a február végén zárult legutóbbi üzleti évében hatalmas, 43 milliárd forintos veszteséget ért el. Szemben az egy évvel korábbi, mintegy egymilliárdos nyereséggel.

Eközben külföldön zuhannak az áruházlánc részvényei. Olyannyira, hogy a világ egyik legsikeresebb befektetője, Warren Buffett is azt mondja, hatalmas hiba volt korábban Tesco-részvényekbe fektetnie. A világsajtó, külföldi tőzsdei oldalak ezen csámcsogtak a napokban, és példálóztak vele, hogy lám-lám, a nagy guru is mekkorát tévedhet. A Tesco részvényei idén közel 50 százalékot estek már, miközben az európai részvénypiacok alapvetően felfelé tartottak.

Címkék: KKV
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG