4p
KKV
A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) szerint megalapozatlanok a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) kijelentései a vasárnapi zárva tartás ügyében, és riogatás, hogy a költésvetési hiány növekedésével jár az intézkedés bevezetése. A kereskedelmi dolgozók szakszervezete egyetért - különben sincs pénzünk vasárnap vásárolgatni.

A szervezet által az MTI-hez szerdán eljuttatott közlemény kiemeli: a fogyasztás nem függ a nyitva tartástól, azt elsődlegesen az igények és a jövedelmek határozzák meg. Európa nagy részében a vasárnapi nyitva tartást szabályozzák, több helyen a teljes zárva tartás valósul meg. Azokban az országokban, ahol a korlátozás fellazítása az elmúlt időszakban szóba került, ott ez kizárólag frekventált, idegenforgalmilag kiemelt területeken került napirendre, nem pedig az egész országra érvényes rendelkezés keretében.

Mit mondott Demján?

Kedden Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke azt mondta, hogy várhatóan 200-250 milliárd forint hiányzik majd a költségvetésből a boltok vasárnapi zárva tartása miatt, a foglalkoztatottak és az általános forgalmi adó kiesése következtében. Az eseményen Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára jelezte: Nyugat-Európában egyedül Franciaországban, Németországban és Ausztriában van jelenleg szigorú vasárnapi zárva tartás, de mind Németország, mind Franciaország oldani kezdte az intézkedést, az előbbi országban tartományi hatáskörbe delegálták a kérdést.

Máskor menjenek az emberek boltba

Az MNKSZ közölte, a nemzetközi tapasztalatok alapján a nyitva tartás szabályozása nem jár a nemzetgazdasági szintű forgalom csökkenésével, csak átstrukturálódásával. Véleményük szerint a vasárnapi zárva tartás esetén a forgalom eloszlana a többi napokon, a törvény hatályba lépése így nem járna a költségvetési bevétel csökkenésével.

Az MNKSZ kifejtette: a három nagy magyar tulajdonú kiskereskedelmi lánc is kifejezte, hogy a vasárnapi zárva tartás nem jár sem létszámcsökkenéssel, sem forgalom-visszaeséssel, valamint több külföldi tulajdonú multinacionális kereskedelmi szereplő is kinyilvánította, hogy nem tervez üzletbezárásokat.

Ott lesznek a kisboltok!

A szövetség szerint a vásárlási szabadság sem sérül, csak időbeli változás történik, miközben időkorlát nélkül minden megvásárolható lesz a családi kereskedelmi üzletekben. Az MNKSZ közleménye hivatkozik a GfK piackutató kimutatására, miszerint a vasárnap a legalacsonyabb forgalmú nap, szerdán és szombaton a legmagasabb a forgalom.

Az MNKSZ szerint az intézkedés a kereskedelemben azért sem járna elbocsátásokkal, mert kevés a szakképzett kereskedelmi dolgozó, létszámhiány jellemzi az ágazatot. A dolgozók fizetése sem csökkenne, hiszen ugyanazt a vásárlótömeget kell kiszolgálni, esetleg hosszított nyitva tartással - írták.

Azért ők is látják ennek a hátulütőit

Álláspontjuk szerint jóllehet vasárnap a szolgáltatások legnagyobb részét nem veheti igénybe a lakosság, így a postai, banki, vagy közigazgatási szolgáltatásokat, ez mégsem szül elégedetlenséget.

Úgysincs pénzünk vásárolgatni, akár be is zárhatják a plázát

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) elnöke egyetért az MNKSZ által kifejtettekkel. Elmondta: a kereskedelmi dolgozók tapasztalata szerint a legkisebb forgalmú nap a héten a vasárnap. Így a vasárnapi zárva tartás esetén a forgalom várhatóan átstrukturálódik a hét első hat napjára, s nem jelent majd kiesést a költségvetés számára.

Hozzátette, a kereskedelemben létszámhiány van, nem várható elbocsátás a zárva tartás miatt, a dolgozóknak ugyanis gyakorlatilag annyit kell majd a hét első hat napján teljesíteniük, mint eddig hét nap alatt.

Úgy vélte, a vasárnapi zárva tartás esetén nem ildomos a nyugat-európai példákra hivatkozni, mert mások a jövedelmi viszonyok. Magyarországon több az alacsony jövedelmű vásárló, akik vasárnap nem járnak a plázákba, mivel nem engedhetik meg maguknak - mondta Bubenkó Csaba.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG