2012. január 1-jétől saját takarító munkaválallókkal láthatja el a BKV a járművek, a végállomások, valamint a telephelyek takarítását. A jelenleg hatályos takarítási szerződés január 1-jéig hatályos, s bár ennek megújítására 2011-ben közbeszerzési eljárást írt ki a cég, de "társaságunk jelenlegi finanszírozási háttere és a közbeszerzési eljárás jelenlegi státusza kétségessé teszi a közbeszerzési eljárás lezárását az idei évben" - fogalmaz a BKV közleménye.
A fenti okok miatt a BKV Zrt. jelenleg felkészül arra, hogy 2012. január 1-jétől a fent részletezett takarítási feladatokat saját hatáskörben, döntő többségében kifejezetten takarítói munkakörben alkalmazott saját munkavállalókkal lássa el. A megállók takarítását a jelenlegi tervek szerint a közutak takarításáért is felelős fővárosi közszolgáltató társaság, az FKF végzi majd.
"Színvonal-romlással" is számolnak
A takarítással kapcsolatos változás a kisebb belső kapacitások miatt színvonalromlást eredményezhet, hiszen az eddiginél kevesebb munkavállaló végzi majd a takarítást. Az ebből eredő kellemetlenségeket igyekszünk minimalizálni, de ha mégis előfordulna ilyen, azért utasaink megértését kérjük. Szeretnénk ugyanakkor hangsúlyozni: a munka megszervezése során elsődleges prioritással a kulturált utasforgalom biztosítása és az utasbiztonság fenntartása bír, ezért erőforrásainkat elsődlegesen az utasforgalom számára látható megállóhelyek és csomópontok valamint járművek takarítására koncentráljuk, a BKV belső üzemi területeinek takarítása kisebb prioritást élvez.
Az uniós források felhasználásáról is döntöttek.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





