Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
1p
KKV
A tulajdonos múlt heti ígérete ellenére nem indult újra a kapuvári húsgyárban a vágás. A kormány múlt szerdán kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánította az érdekelt céget.

Bár Zsobrák Péter, a gyár tulajdonosa pénteken azt mondta: hétfőn újraindul a termelés, a cég nagy kereskedelmi partnerei pedig nem pártoltak el, mégsem pörgött fel ma a termelés.

"Látjuk, hogy a menedzsment dolgozik a probléma megoldásán, de azt is, hogy a mai nappal ez nem sikerült" – mondta Pászli Tibor, az üzem szakszervezeti vezetője. Hétfő reggel folytatódott az utóbbi napokra jellemző minimális működés: már a felvásárlók pénteki visszajelzéseiből látható volt, hogy kevéssé valószínű az üzem felpörgése.


A Kisalföld című megyei napilap szerdai számában megjelent cikk szerint többhetes termeléscsökkenés után szinte teljesen leállt a kapuvári húsgyár, a Kapuvári Hús Zrt. közgyűlését pedig – amelytől a dolgozók komoly eredményeket vártak - a múlt hét elejéről szeptember 27-ére halasztották. A hazaküldött alkalmazottak a telefonhívást várják a munka újraindulásáról.

A hírre Pászli Tibor elmondta: a termelés nem állt le, ám jelentősen csökkent, lényegesen kevesebb alapanyag érkezik és késztermék távozik az üzemből. A termelés csökkentése aggodalomra ad okot, mivel szeretnénk a 400 munkahelyet és az üzleti partnereket megtartani - fogalmazott.

Szerdán a Kormányszóvivői Iroda bejelentette, hogy a kormány kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánította a kapuvári húskombinátban érintett két céget, a Kapuvári Hús Zrt.-t és a Kapuvári Bacon Húsipari Kft.-t. A lépést az indokolta, hogy a kombináttal kapcsolatban súlyos pénzügyi visszaélések gyanúja merült fel a korábbi felelőtlen garanciavállalások miatt.

Pénteken 400-500 ember demonstrált az üzem előtt, az ott dolgozók munkahelyének védelmében.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG