2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

KKV
Elutasította a Sláger Rádió keresetét a nemzetközi választottbíróság.

A Sláger Rádió befektetői 2011 decemberében nyújtották be választottbírósági kérelmüket a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjához (ICSID). A tulajdonosok szerint Magyarország 2009-ben az országos kereskedelmi rádiós műsorszolgáltatási jogra vonatkozó pályázat lebonyolításával és az abban hozott döntéssel megsértette a Hollandiával, Svájccal és Luxemburggal kötött kétoldalú beruházásvédelmi egyezményeket. A felperes 83,3 millió USD (jelenlegi árfolyamon mintegy 18 milliárd forint) összegű kártérítésre tartott volna igényt.

Magyarország 2013 májusában kérte az eljárás joghatósági és érdemi szakaszra történő elválasztását. A választottbíróság tavaly júniusban helyt adott a kérelemnek, és az eljárást a magyar kifogás eldöntéséig az ügy érdemében felfüggesztette.

Az érdemi részt nem is vizsgálták

Az alperesi érvelés szerint a Sláger Rádiónak a pályázat idején nem volt joga előnyben részesítéshez pusztán amiatt, mert már korábban is az adott frekvencián működött (ún. „inkumbens kedvezmény”). Így a felperesek sem állíthatják, hogy ezt az állítólagos jogot Magyarország kisajátította volna, amikor nem biztosított előnyt a pályázat kiírásakor és annak elbírálása során. A Sláger Rádiónak nem volt olyan, speciálisan a személyéhez kötődő joga sem, amelyet Magyarország kisajátíthatott volna.

Az ICSID 2014. április 16-án kézbesítette a joghatóság kérdésében hozott döntését. A bíróság ebben helyt adott Magyarország valamennyi kifogásának, és a joghatóság hiányára hivatkozva elutasította a Sláger Rádió minden kereseti kérelmét - közölte a Privátbankár.hu-val a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG